2. fejezet

2. Napsütötte Croydon

Az úton mind a ketten elaludtak, pedig nem is olyan rég keltek fel. Az autó zötykölődése és a motor monoton zúgása elég volt ahhoz, hogy elaltassa a mindig éber Davet és a sokszor hiperaktív és nyávogó Lynt.

Szőkeségünk belecsöppent az elképzelhetetlennek tartott dolgok egyikébe, amíg az álmok országában topogott a magas-sarkú cipőjében. Zuhanást érzett, majd hirtelen egy oltári sokszor használ női mosdó felé tartott. Testét nem ő irányította, de tudatként volt jelen az eseményeknél. Míg várakozott a sorára, mivel tele volt mind az öt fülke, a lábával dobolt a burkolat nélküli beton padlón. Hirtelen kinyílt az ajtó, majd egy magas férfi lépett be a lányvécébe. Nem is törődött semmivel, csak megfogta Lyn karját, és húzni kezdte a kijárat felé.

- Hogy képzelted, hogy otthagysz kielégítetlenül, te szuka? Most majd megtanulod, hogy nem szabad bandavezérekkel szórakozni. Odavetlek a csoportomnak, még örülni is fognak, mivel régen nem láttak lyukat!
- Maga összekever engem valakivel, uram! Hogy merészel így beszélni velem? Azonnal vegye le rólam a kezét!
- Jobban jár, ha a hölgyre hallgat, maga utolsó féreg! – jelent meg Dave, majd egy jól irányzott kézmozdulat után a férfi a földön hevert. – Jól vagy, Lyn?
- Köszönöm! Te mindig itt vagy nekem. Nem is tudom, mit kezdenék nélküled.
- Ugyan, - legyintett – ez a dolgom, hogy megvédjelek.

Lyn belekarolt a férfibe, majd együtt ültek oda a pulthoz. A zene dübörgött. Szinte feszítő érzés kelt a szívben, amikor a fekete hangfalak közelében táncolt. Lyn hirtelen felpattant, majd maga tán húzta az éppen csak elhelyezkedett Davet. Igen összeszokott párosként táncoltak a zene ritmusára. Szinte nem is figyelték, hogy mozog a másik. Ezt már ösztönből csinálták. Mikor kifáradtak, végérvényesen is a pulthoz telepedtek.

- Hé, kérek egy Aloe Fraise Royal koktélt és egy Lovers Dream-et!
- Máris hozom!

A csapos egy igen fiatal, ha gyönyörűnek nem is, de szépnek mondható nő volt. Az ital kihozatala után csábos pillantásokat vetett Dave felé, de az még csak egy pillantásra sem méltatta. Ekkor Lynnek kezdett el udvarolni, de a lány sem mutatott különösebb érdeklődést. Azonban Lyn nagyon is észrevette, mit művel a pultos, csak éppen nem azt, amit vele, hanem amit Davevvel. Ekkor egy ötlet fogalmazódott meg a fejében.

- Mit szólnál egy fogadáshoz?
- Tessék, nem hallom! – Igen, egy csöppet hangos volt a zene a bárban, ahol éppen idejüket mulatták.
- Az kérdeztem, mit szólnál egy fogadáshoz? – kiáltott egyet Lyn most már Dave fülénél.
- De azért nem kell süketté tenni!
- Bocs, de máshogy nem hallod meg.
- Milyen fogadásról lenne szó?
- Előbb szerzek neked csajt, mint te nekem pasit.
- Miért akarsz ilyen bugyuta dologban fogadni.
- Te most azt mondtad, hogy bugyuta?
- Igen, miért?
- Na jó, neked kell egy csaj, aki majd leszoktat a szűzies kifejezésekről. Inkább bulizz, bazd meg! Semmi bajod nem lesz tőle, én meg megszabadulok egy kicsit az aggódó szemeidtől.
- De én a te érdekedben vigyázok rád, Lyn.
- Ne légy már ilyen anyám asszony katonája, tessék itt van ez a csaj – mutatott rá a pultosra. – ha nem sikerül elvinned szobára, egy hétig nem keveredek bajba.
- Nem, ne is álmodj róla, egy hét nagyon kevés ahhoz, hogy bepróbálkozzak ennél a csajnál. Vagy egy hónap, vagy válassz egy szebbet.
- Két és fél hét.
- Három.
- Indulj!
- Várj, mit lesz, ha sikerül? Te mit nyersz vele?
- Mondjuk egy napot, amikor nem vagyok felügyelet alatt.

Dave elindult, hogy flörtölni kezdjen a csajjal. A spinének igazán érdekes kinézete volt. Haja rövid, de nem is ez volt annyira furcsa a számára. A színe már annál inkább. A feketétől a vörösön át a szőkéig mindenféle árnyalat volt benne. Mégis, valahogy jól állt neki, legalábbis Lyn véleménye szerint jól. Hogy Dave mit gondolt róla? Jobb, ha nem tudja meg egy feminista sem. Egy idegennek kinéző férfi jött oda Lynhez. Legalábbis, a tudatként szereplő nem ismerte őt. Az álombeli viszont látszólag igen mélyre hatóan, mivel több csókkal köszöntötték egymást, ráadásul Lyn „Benimaci” nevet használt az illetőre. Mellesleg ha a medve termet nem is volt igaz, a férfi igazán helyes volt. Hosszabb barna haj, igéző szemek, borostás arc, izmos felsőtest. Minden nő álma. Egy heves csókcsata után Lyn beleült az ölébe, ekkor tért vissza Dave, nagyon komor szemmel. Bent egy kézfogással üdvözölte, majd leült a páros mellé.

- Miért vágsz ilyen savanyú képet, haver? – szólt rá Ben.
- Nem sikerült, mi? – kérdezte Lyn egy sóhajtással. – Pedig biztos voltam benne.
- Azt mondta, hogy téged már szívesebben látna, és hogy hármasban inkább menne, mint csak velem.
- Három hét?
- Igen, kislány, három nagyon hosszú hét. – mondta már féloldalasan vigyorogva.
- Mi van a három héttel? – értetlenkedett Ben.
- Addig nem kerülhet bajba.
- De akkor mi lesz a holnapi bandamegbeszéléssel?

Az álmodó Lyn ekkor hirtelen kinyitotta a szemeit, mivel az autó egy nagy zökkenéssel megállt új otthona előtt. Pontosabban az utca bejáratánál. Takaros helynek látszott. A Sunbeam Avenue igen szép zsákutca volt, lakói pedig mind ott szorgoskodtak a kertben. Volt, aki csak virágokat locsolt, volt, aki füvet nyírt és volt olyan, aki a kerti gyümölcsfákról szedte le az éretten mosolygó almákat, körtéket és persze a cseresznyéket. Júniusban nem is csoda az ilyen látvány, Lyn mégis elámult a szorgoskodók láttán. Fejében még minid motoszkált a furcsa, igaznak tűnő álom, mégsem foglalkozott vele annyira. Helyette vállára vette a táskáját, hagyta, hogy Dave fizessen a taxisnak, és kivegye az összes bőröndöt, majd mind a ketten elindultak az utca legvégén tanyázó ház felé. Mire végigértek az úton számos férfinek csökkent a nyálmennyisége és számos pofonnal gazdagodott. Nem hiába, Lyn magán hagyta a még a repülőn felpróbált ruhák egyikét, amelyik elég sokat hagyott láttatni a csinos lábakból.

Viszont, amikor a nők meglátták a kicsit sem erőlködő Davet, aki mind a négy bőröndöt maga cipeli, a férfiaknak volt szüksége lenyugtatni asszonyaik kedélyét. Rajta ugyanis csupán egy feszülős izompóló és egy rövidnadrág volt. A hasizma pedig olyannyira látszott, hogy egyes hölgyeknek ruhát támadt kedve mosni rajta, csakhogy megérinthessék. Nem hiába a sok edzés kiskora óta és a tömérdek baj, amibe Lyn keverte annak idején.

A ház igen szép, otthonos kívül; belül pedig modern, már amennyit az előszobába belépve meg lehet állapítani. Ugyanis az előszoba egy kisebb folyosóval folytatódik, ahonnan balról az első ajtó a konyha, a második a fürdő, a harmadik pedig a toalett. Jobbra az első nyílás, mivel itt nem volt ajtó, egy nappali helyiségbe nyílt. Ezen az oldalon már csak ez a bejárat volt. És végül a folyosó végén helyezkedett el az utolsó szoba. Levették cipőiket és bámulták a nappaliban elhelyezett dobozhalmokat. Nos igen, Lyn nevelőszüleiben azért volt annyi, hogy utána küldjék az összes holmiját költözni akaró nevelt lányuknak és a mindig nyomában lévő testőrének. Ebből a szobából már csak két ajtó nyílt, mind a kettő egy hálószobáé, amikben elhúzható tükrök rejtették el a fogasokat és a polcokat. A nappali helyiségbe telepedtek le a Dave által kigörgetett bolyhos szőnyegen.

- Hogy kezdjünk neki?
- Nem tudom, oké?! Még soha nem voltam távol az otthonomtól, nem is értem, hogy miért akartam eljönni onnan.
- Biztos belső késztetésre – motyogta nagyon halkan a fiú, nehogy Lyn meghallja.
- Mit mondtál, nem hallottam.
- Semmit, semmit!
- Akkor mindegy, inkább próbáljunk kiötölni egy tervet, hogy miként lehetne otthont csinálni ebből a házból.
- Ahogy láttam, a fürdővel nem sok mindent kell tenni. A csempe és a kád jó állapotban van, talán egy tükröt kéne felszerelni a mosdók fölé…
- Akkor majd holnap elmegyünk egy régiségkereskedésbe.

Lynről ugyanis tudni kell, hogy imádta a régi csicsás, reneszánsz stílusú dolgokat. Legalábbis a régi Lyn igen, és úgy tűnik erről a dologról még a klónok sem tudták leszoktatni. De lehet túl ostobák voltak hozzá, ki tudja? Megegyeztek, hogy egyelőre nem csomagolnak ki semmit, mivel először egy tisztasági festést végeznek el a házon. Az udvar felőli kijáraton, ami a konyhából vezetett ki, még ki sem merészkedtek. Pedig érdemes lett volna, de erről majd később. Lyn átöltözött egy kevésbé kihívó ruhába, amit Dave követelt, mivel nem tudott volna festeni, amit ha nem engedett volna meg neki, akkor a „Nem engeded, hogy kibontakozzon a kreativitásom” felkiáltással kezdett volna bele egy nagy vitába, ahol úgyis Lyn nyert volna, mivel tuti kihasználja, hogy Dave engedelmességi fogadalmat tett. Ezért volt kénytelen Lyn felvenni, megjegyzem, hogy még soha nem volt rajta ilyen, egy melegítőnadrágot és egy rövid ujjú, dísztelen rózsaszín pólót, amit már ezerszer kiselejtezett, de mégis visszakerült hozzá valahogy.

Ekkor érkezett meg a teherautó, amivel Lyn egyetlen nem rózsaszín dolgát szállították ide, a Gemballa Mirage GT*-jét. Talán ez volt az egyetlen dolog, amit Lyn a régi életéből nem felejtett el soha. Sőt, annyira szerette ezt a kocsit, hogy ő maga javította meg, amikor még nem volt amnéziája, ha bármi elromlott benne. Persze a baleset után már nem igazán ügyködött rajta. Inkább Dave volt a felelős az autó karbantartásáért. De amikor meglátta a platón lehajtó fehér csodát, odarohant a teherautót vezető kövérkés, kopaszodó emberhez, aki nem titkolta, hogy mennyire élvezte volna, ha Lyn nem csak odanyomta volna a kezébe az fennmaradó összeget, és elkérte a pótkulcsokat, amiket a biztonság kedvéért adtak a szállító társaságnak. Az autóból kiszállót, a vezetőnél sokkal fiatalabb férfi viszont csak odaadta a kért tárgyakat, és beszólt a pasinak, hogy ideje indulniuk.

A szomszédok összesúgtak, amikor meglátták a legördülő, szó szerint autócsodát. Maga az autó alapszíne fehér volt, de még régen befújták egy ezüstszínű lakkal, ami fémes csillogást kölcsönzött neki, helyenként pedig arannyal lett befestve. Nem is csoda, hogy miután otthagyták csak úgy az utcán, szinte mindenki köré gyűlt. Lyn csak a szemét forgatva hajolt el az ablaktól. Itt is mindenki meg fogja bámulni és csak a pénze miatt barátkoznak majd vele. Hogy is hihette, hogy másképpen alakul itt az élete? Valahol belül érezte, hogy egy másik világban él, mint kéne. Hogy nem az igazi arcát mutatja a világ felé. Belül változást hozott neki az az álomkép. Nem volt mindig ilyen nyafogó céda, mert akárhogy is taglaljuk, abban a pillanatban annak tartotta magát.

Az undor, amelyet akkor érzett maga iránt ráncokat csalt a homlokára. Orra összerándult a visszafojtott méregtől, aztán minden fekete lett.

--- >*.*< ---

Mexikó város egy eldugott raktárépületében.

Izzadtságszag szállt a dohos levegővel, ahogy benyitott a rozsdás ajtón, amit a zsanérok már alig-alig tartottak a helyén. A komor, csillagtalan, de néhol felhős, sötét égbolt látványát felváltotta a pislákoló gyertyák fénye és a villogó, színes neoncsövek adta gyér fény. Beléptek a szürke épületbe, ahol már nagyban elkezdődött a felek közti vérre menő harc. A terem közepén egy sima, világosszürke, filcből, készült négyzet alakú szőnyegen két fél vívott csatát. Persze nem olyan csata volt ez, mint az ókori lovagok közti párviadal. Itt nem voltak segédeszközök, csupán a saját két kezeddel tudtál harcolni. Viszont akármennyire is barbát módszernek tűnt, itt is szabályok vigyázták a harcoló feleket a komolyabb sérülésektől.

Jobbra a teremben különféle edzőeszközökkel tették zsúfolttá a helyet. A futógéptől a boxzsákig minden volt ott. Nem is csoda, hiszen egy gazdag család sarja volt a hely és a bandavezér. Mind a négyen odasiettek bal oldalt húzodó pihenő részlegbe. Ezt a részt néhány fotel, puff és kanapé, meg természetesen egy bárpult foglalta el. A két kanapé között volt egy kisebb dohányzóasztal, melyen különféle cigaretták és szivarok dobozai kongtak az ürességtől. Amikor ezt az éppen leülő vezér megpillantotta, dühösen fordult a jobb oldalán ülő férfihoz.

- Legalább egy kicsit hagyhattak volna, hiszen nem is vagyunk olyan sokan, ráadásul tegnap vásároltunk be. Ezek után ajánlom, hogy a következő versenyt megnyerjük.
- Ez nem csak tőlük függ, bár az edzésterved kétségtelenül nagyon jó. Sokat erősödtek, még az a lusta Dilan is.

Ekkor egy kevésbé kigyúrt, de Eliahnál még így is izmosabb férfi lépett Lyn mögé, és egy cuppanós puszit adott az arcára. Lyn ezt nem tűrhette, így megragadta Dilan vállát és egyetlen karrándítással az asztal és a kanapé közötti résbe ültette.

- Ne próbálkozz, tudod, hogy erősebb vagyok nálad.
- Szégyen haver, egy lánytól kikapni – vigyorgott Dave.
- Téged elvernélek, ha nem tudnám, hogy erősebb vagy egy kicsivel.
- Kicsivel? Én baba korom óta Herold mester kiképzését élem túl hetenként, te meg csak tíz évesen kezdted.

Dilan annyira meglepődött, hogy kiköpte a Jin-t, amit éppen elkezdett inni. Hitetlenkedve meredt az előtte ülő talpig szeszesitalban úszó, mérges szemekkel néző Lynre.

- Tíz évesen? Te jó ég, nem csoda, hogy te vagy a második legjobb a csapatban. Az első természetesen Dave.
- Egyelőre.