Visszatekintés utáni szenvedély
Mexikó város, a Legfőbbek főhadiszállása
A raktárépület kimagaslott a többi, szintén romosnak mondható ház közül, mintha csak ő lenne a kiskirály a szemétdombon. A környező házakat beborította a grafiti tömeg, de mivel mindenki tisztában volt vele, hogy ez a hely a leghatalmasabb bandáé, nem mertek ráfirkálni az ifjoncok, akik csupán reménykedtek benne, hogy valaha bekerülhetnek ezek közé az elitek közé.
Az épület belseje most kitakarítva csillogott és az edzőeszközök mind letakarítva, sorba rakva álltak helyükön. A bárpult feltöltve drágábbnál drágább italokkal, előtte a nem is olyan kis pihenő és beszélgető rész, pedig kisikálva és lepucolva. A rozsdás ajtó megolajozva és új zsanérokkal felszerelve. A beltér már nem szürke színű, hanem rikító fehér. A plafonon és a falakon már nincsenek repedések és bemélyedések, mivel ki lett glettelve festés előtt. A változás nagyon szembetűnő, de csak belülről. Kint megmaradt a raktárépület stílusának legtöbb jellemzője, kivéve, hogy a többivel ellentétben az udvar része szintén fel lett takarítva.
A pihenő részlegen tizennégy, tizenöt és húsz év közötti fiatal pihegett a kifulladástól. Ezek közül csupán öt lány volt, Lynt is beleértve. A többi mind fiú. A csapat már négy éve ugyanaz volt, amikor is Lyn és pár haverja eldöntötték, hogy csatlakoznak a bandás életet élők közé. Együtt megvették az épületet viszonylag elég olcsón, mivel már akkor sem volt használatban, utána pedig fokozatosan kezdték újraépíteni. A sok hulladékot, amit otthagytak, több napba tellett elszállítani. A tatarozás sem tartott kevés ideig. Több hónap is eltelt, mire végre elfogadhatóan nézett ki az udvar és a beltér egyaránt.
A mai napon viszont végre végérvényesen is készen lettek, így tudják fogadni a többi helyi bandát és azokat is, akik csak a holnapi nap miatt utaztak ide. Nem hiába, ők voltak a legnagyobb szervezet Amerika területén, ezért sokan próbálkoztak megtörni az egyeduralmukat.
Persze nem csak ez a tizennégy ember alkotta ezt a csoportot. Rain és Rhone, ők mindenben egymás ellentétei voltak személyiségre, míg külsőre szinte hajszálpontosan ugyanolyanok voltak. A csapat esze, Hella, aki olyan erős, ahány agysejtje van, ráadásul a harcművészetek mestere és Eliah védelmezője. Emily a forrófejű, pörgős lány, Dilan barátnője. Az utolsó lány pedig a vezér, Lyn.
A csapat nagymenője, Dilan, aki elég helyes volt, csak néha nem az eszével gondolkodott. Dave, aki a stratéga és a vezető helyettes szerepét töltötte be. Eliah, Lyn bátyja. Frederick, aki csak Fred mindenkinek, de általában ő a beszerző és az adagoló, ha piáról van szó. Rian az ikerlányok bátyja. Kay a jószívű izompacsirta. Simon és Darren akik Bennel együtt főként a versenyekre mennek, mint segédedzők.
Ők, mint a legbelső kör tagjai alkották a Legfőbbeket, másként a Mexikói bajnokokat. Ezen kívül még négy banda volt alattuk. A Victories, a Freedom, a Peace, és a Skate king’s. Mind más szerepet töltöttek be. A Victories a bandaharcokban a területekért, a Freedom a tag-, és új bandaszervezésekért, a Peace az épülő üzletekért és a Skate king’s, a legújabbak, versenyeken vettek részt. Mind függtek egymástól, és mind segítették egymást. A Legfőbbek közé persze eddig egy új tagot sem vettek fel, de a többi banda gyarapodott pár emberrel az évek során. Viszont bejutni egy ilyen bandába nem volt és nem is egyszerű dolog most sem. Számos próbán kell átesnie valakinek. Be kell olvadnia egy másik bandába és apró információkat kiszivárogtatni, majd egy versenyen legyőzni mind a négy bandából egy-egy embert. A legvégső próba pedig a türelemé, a kitartásé és a szemfülességé. Kiviszik a jelölteket egy erdő közepében lévő romhoz, ahol több mint két napig kell fejenként két kulacs vízzel és egy szó nélkül boldogulniuk és megkeresni öt címert, majd a második napon elmennek értük, hogy megnézzék az eredményeiket. Amelyik jelvényt megtalálják, abba a csapatba fognak tartozni. Legalábbis négy esetben. Az ötödik jelvény, a Mexikói bajnokoké, és aki azt megszerzi, választhat, hogy melyikbe akar tartozni.
A mai napon volt a szokásos beavató ceremónia. Több mint húsz ember várakozott kint az udvaron, míg belül már csak a Victories csapatának a tagjai hiányoztak. Mindegyik személy átment az első két vizsgán, így csak a címerkeresés maradt hátra.
Már vagy tíz perccel elmúlt dél, amikor felhangzottak a fütyülések és a tapsok, amivel az eddig veretlen Victories banda megérkezését jelezték. Az újonnan vett ajtó minden zavaró hang nélkül feltárult, hogy beengedjen tíz izmos fiatalt. A legelsőnek egy apró valami ücsörgött széles vállain, lábai lelógtak a mellkas elé és hosszabb haja eltakarta a csinos arcát.
Három csapat állt fel a négy közül, a negyedik tagjai csupán egy apró fejmozdítással jelezték hogy tudomást vettek az érkezőkről. A fotelek ötszög alakban helyezkedtek el apró résekkel köztük, hogy legyen hol bejutni az alakzatba. Középen egy kör alakú kovácsoltvas asztal üveglappal.
Mikor a csapat minden tagja leült, Lyn fölállt Dave és Eliah közül, majd körbenézett a társaságon. Minden szempár rászegeződött már első pillanattól kezdve, de ő csak egy féloldalas mosollyal az arcán odasétált a késők vezéréhez, Marcushoz.
- Igazán rendes tőled, hogy próbálkozol eltussolni egy ilyen fontos dolgot, de szerintem a húgod sem elég arra, hogy meglágyítsa a szívemet. Hol a fenében voltatok eddig?
- Sajnálom, de az egyik tag beteg lett, amikor a címerünket elrejtettük.
Lyn körbenézett a Victories tíz tagján. Csak négy lány volt ott és hat fiú, nem számítva a csöppséget Marcus nyakában.
- Hol van Hill, Marcus, mi történt vele? – kérdezte remegő hangon.
- A kórházban. Előjött nála.
- Nem, az nem lehet, hazudsz! Hiszen már két éve kikezelték! Nem hiszek neked.
- Tudom, érted! – csattant fel a másik. A többiek szemében csillogtak az elfojtott könnyek. Hilary volt az egyetlen személy, akinek nem kellett bizonyítania Lyn számára.
Két évvel ezelőtt.
Sötét, komor utca lámpafényénél, az egyik lépcsőn egy tizenöt éves forma lány ücsörgött egy veranda lépcsőjén. Csillagos volt az este, bár a köd ezt némileg elfedte. Sírt, zokogott szegény bele az éjszaka csendjébe. A világítást csak a néha elsuhanó autók és a törött üveges utcalámpa szolgáltatta a fájdalomhoz. Ám a lány egyre jobban beleásta magát a sötétségbe. Megdagadt, piros szemei és véresre vakart arca a szépharapdált szájhoz olyan hatást keltett, mintha most jött volna egy autóbalesetből. A ház, ami előtt ült már régen kioltotta fényeit. Csupán egy ablakon szűrődött ki egy éjjeli lámpa fénye, amelynek fényét eltakarta egy emberforma alak, ahogy a szomszédos házon egyhangú fényár ússzon. Kinyílt az ablak és tulajdonosa kipillantott az éjszakába, hogy álmosságtól fáradt szemeit kinyissa a hűvösebb szél. A zokogás csak nem hagyott alább, így mikor a fekete hajú lány meghallotta, lepillantott és meglátta a sáros és nem utolsó sorban csurom víz, zokogó lányt. Kitágult pupillái meredtek a piszkos ruhájú és még mocskosabb hajú alakra. Egy pillanat kellet ahhoz, hogy döntést hozzon, nem megy el ma sehova.
Leszaladt a lépcsőház komor fényében a karcoltüveges ajtó elé, majd kinyitva azt, a biztonsági rács kódját pötyögte be egy kis, számozott négyzetbe. A zár hatalmasat kattant, ahogy kinyílt, de a síró alak mintha meg sem hallotta volna, mivel megállíthatatlanul, a haját tépve és sikítva zokogott tovább. De úgy látszik bánatát csupán egyetlen egy ember hallotta meg az egész városból. Mellette egy nedves bőrtáska, ami valószínűleg fénykorában nagyon drága lehetett. A lány előre-hátra hintázott magában, miközben keservesen sírt és az arca, meg a körme csupa vér volt.
A szoba tulajdonosa lassan, nehogy megijessze a lányt odalépett mellé és elkezdte finom mozdulatokkal simogatni a sáros ruhákba bújtatott lapockáját. Ő pedig összerezzent és abbahagyta a sírást, már csak a szipogását lehetett hallani. Óvatosan, mintha csak egy törékeny porcelánból lenne átölelte és leült mellé a földre. A lány nem tiltakozott. Átázott ruhája átadta a nedvességet az őt ölelőnek, aki nyugtató szavakat mormolt a fülébe, miközben ő görcsösen kapaszkodott az immár piszkos, apró kezekbe.
A vigasztaló mintha csak ez lenne a legtermészetesebb dolog egy vadidegennel szemben, feláltatta és átbújtatta a kezét a sáros lányon, majd bevezette a házba, fel a lépcsőn. Nem törődött a ruhájukból és a hajukból csurgó nedves lével és a tudattal, hogy nem tudta kit is visz be éppen tulajdon otthonába. Egy közepes méretű fürdőszobába támogatta, ahol ázott retiküljét a mosógép tetején tanyázó lavór közepébe hajította, nehogy még több levet eresszen. A lány mintha nem is tudta volna, hogy éppen mit tesznek vele, hagyta, hogy kisegítője elkezdje lehámozni róla a hidegre ázott ruhákat. Ám amikor a valaha fehér, akkor már barna színű fehérneműket próbálta róla leszedni, a lány egy aprót sikoltott, de eleget ahhoz, hogy tudassa, ezt már nem kellene. A ház „úrnője” vállat vont, és egy kisebb huzavona után beletaszigálta őt a kád melletti zuhanykabinba.
- És most szépen megfürdünk! Ne aggódj, nem vagyok sem lezbi, sem pedig biszex, sőt, szerintem én vagyok a legheteróbb csaj, aki kifoghattál volna.
Az immáron tiszta vízzel való fürdés segített a lánynak lenyugodni annyira, hogy ne karmolja össze a már csak sebektől díszelgő arcot még jobban. Üres tekintetét rászegezte az őt mosdató lányra, aki éppen a melltartóját próbálta – megjegyzem sikeresen – kikapcsolni, utána pedig finoman, lemosni a melléről és a hátáról, valamint a válláról a kosztömeget egy szó nélkül. Köhögött egy nagyot, mintha meg akarna szólalni, de nem jöttek szájára a szavak. A mosdató mintha észrevette volna, ezért megnyugtatta őt:
- Ne aggódj, nem kell semmit sem mondanod, csak hagyd, hogy megfürdesselek, és lazulj el. Ma már nem kell aggónod semmi miatt.
Ez egy kicsit mintha megnyugtatta volna, így hagyta, hogy a fürdéssel összekötött hajmosás után megszárítsák a haját. Egy fehér selyemköntös alatt francia bugyival és spagetti pántos sárga trikóval aludt el a kanapén Hilary ölében, miután rekedtes hangon elmondta a nevét: Lyn Perla.
A nap sugarai bíbor színűre festették a koszosnak tetsző szürkés-fehér falat. Szépen, lassan kezdett visszaváltozni eredeti színére. A dobozok közt, a földön egy műanyag borítású matracon feküdt Lyn. Ruhája félig felcsúszva, de ezt nem lehetett látni, mivel egy öregnek látszó pokróccal volt befedve. A levegőben fenséges illatok terjengtek, amik a konyha területéről indultak ki. Álmos ásítás szakadt fel az alvó lány ajkai közül, majd szemeit törölgetve ült fel az ágyban.
- Dave – köhögött a reggeli rekedtség miatt. – Dave!
A konyhából egy fehér kötényt viselő csapzott, szőke hajú fiú lépett ki. Csupán egy rövidnadrágot viselt és a kötényt, mivel nyár már javában felmelegítette Ausztráliát.
- Tessék? Mit szeretnél, Napsugaram?
- Napsugár a faszom! Miért nem keltettél fel?
- Tudod, ha felkeltettelek volna, akkor most még durcibb lennél és hallgathatnám, ahogy mindennek elmondasz, de így, már nincs rá időd, mert a bolt, ahol tegnap jártunk nemsokára nyit.
- A festékek! Egyszer nagyon megöllek, remélem tudod!
- Én is szeretlek, Drágám!
- Inkább fogd be a számat! Úgy értem… - Dave visszajött a konyhából ezekre a mondatokra.
Lyn még mindig a matracon ült keze elé tett kézzel és felpillantott az immár közel lévő fiúra. Arcuk közt egyre tűntek el a deciméterek, majd a centik és a miliméterek is.
- Azt hittem sosem kérsz meg rá – suttogta mélyen búgó hangon Dave.
- Olyan szar volt, hogy Fill bácsiék előtt nem csókolhattalak – suttogott vissza Lyn.
- Nem is tudod, milyen nehéz visszafognom magam, amikor csupán egy szál fehérneműben vagy.
- Az a célom, hogy ne sikerüljön, úgyhogy pofa be és csókolj! – A fiúnak esélye sem volt. Lyn olyan hévvel és szenvedéllyel tapadt a szájára, mintha az élete múlna rajta, de Dave-et sem kellett félteni, szó szerint ledöntötte a lábáról a lányt. A lepedőben keletkezett gyűrődések szaporodtak, ahogy egyre nagyobb hévvel érintették egymást, és ahol testük érintkezett forróság söpört végig. A végére mindkettőjük teljes bőrfelülete lángolt. Viszont jobb dolguk is akadt, minthogy holmi forrósággal törődjenek, mint például egy kisebb levegővétel után újra és újra birtokba venni egymás ajkait.
- Úgy kívánlak – mormolta Dave Lyn hajába.
- Akkor mire vársz? Tedd meg és nekem is, meg neked is jobb lesz utána.
- De nem szabadna…
- Ne habozz!
Ezután semmi sem volt közöttük, se ruha, se levegő.
2011. május 25., szerda
2011. május 8., vasárnap
2. fejezet
2. Napsütötte Croydon
Az úton mind a ketten elaludtak, pedig nem is olyan rég keltek fel. Az autó zötykölődése és a motor monoton zúgása elég volt ahhoz, hogy elaltassa a mindig éber Davet és a sokszor hiperaktív és nyávogó Lynt.
Szőkeségünk belecsöppent az elképzelhetetlennek tartott dolgok egyikébe, amíg az álmok országában topogott a magas-sarkú cipőjében. Zuhanást érzett, majd hirtelen egy oltári sokszor használ női mosdó felé tartott. Testét nem ő irányította, de tudatként volt jelen az eseményeknél. Míg várakozott a sorára, mivel tele volt mind az öt fülke, a lábával dobolt a burkolat nélküli beton padlón. Hirtelen kinyílt az ajtó, majd egy magas férfi lépett be a lányvécébe. Nem is törődött semmivel, csak megfogta Lyn karját, és húzni kezdte a kijárat felé.
- Hogy képzelted, hogy otthagysz kielégítetlenül, te szuka? Most majd megtanulod, hogy nem szabad bandavezérekkel szórakozni. Odavetlek a csoportomnak, még örülni is fognak, mivel régen nem láttak lyukat!
- Maga összekever engem valakivel, uram! Hogy merészel így beszélni velem? Azonnal vegye le rólam a kezét!
- Jobban jár, ha a hölgyre hallgat, maga utolsó féreg! – jelent meg Dave, majd egy jól irányzott kézmozdulat után a férfi a földön hevert. – Jól vagy, Lyn?
- Köszönöm! Te mindig itt vagy nekem. Nem is tudom, mit kezdenék nélküled.
- Ugyan, - legyintett – ez a dolgom, hogy megvédjelek.
Lyn belekarolt a férfibe, majd együtt ültek oda a pulthoz. A zene dübörgött. Szinte feszítő érzés kelt a szívben, amikor a fekete hangfalak közelében táncolt. Lyn hirtelen felpattant, majd maga tán húzta az éppen csak elhelyezkedett Davet. Igen összeszokott párosként táncoltak a zene ritmusára. Szinte nem is figyelték, hogy mozog a másik. Ezt már ösztönből csinálták. Mikor kifáradtak, végérvényesen is a pulthoz telepedtek.
- Hé, kérek egy Aloe Fraise Royal koktélt és egy Lovers Dream-et!
- Máris hozom!
A csapos egy igen fiatal, ha gyönyörűnek nem is, de szépnek mondható nő volt. Az ital kihozatala után csábos pillantásokat vetett Dave felé, de az még csak egy pillantásra sem méltatta. Ekkor Lynnek kezdett el udvarolni, de a lány sem mutatott különösebb érdeklődést. Azonban Lyn nagyon is észrevette, mit művel a pultos, csak éppen nem azt, amit vele, hanem amit Davevvel. Ekkor egy ötlet fogalmazódott meg a fejében.
- Mit szólnál egy fogadáshoz?
- Tessék, nem hallom! – Igen, egy csöppet hangos volt a zene a bárban, ahol éppen idejüket mulatták.
- Az kérdeztem, mit szólnál egy fogadáshoz? – kiáltott egyet Lyn most már Dave fülénél.
- De azért nem kell süketté tenni!
- Bocs, de máshogy nem hallod meg.
- Milyen fogadásról lenne szó?
- Előbb szerzek neked csajt, mint te nekem pasit.
- Miért akarsz ilyen bugyuta dologban fogadni.
- Te most azt mondtad, hogy bugyuta?
- Igen, miért?
- Na jó, neked kell egy csaj, aki majd leszoktat a szűzies kifejezésekről. Inkább bulizz, bazd meg! Semmi bajod nem lesz tőle, én meg megszabadulok egy kicsit az aggódó szemeidtől.
- De én a te érdekedben vigyázok rád, Lyn.
- Ne légy már ilyen anyám asszony katonája, tessék itt van ez a csaj – mutatott rá a pultosra. – ha nem sikerül elvinned szobára, egy hétig nem keveredek bajba.
- Nem, ne is álmodj róla, egy hét nagyon kevés ahhoz, hogy bepróbálkozzak ennél a csajnál. Vagy egy hónap, vagy válassz egy szebbet.
- Két és fél hét.
- Három.
- Indulj!
- Várj, mit lesz, ha sikerül? Te mit nyersz vele?
- Mondjuk egy napot, amikor nem vagyok felügyelet alatt.
Dave elindult, hogy flörtölni kezdjen a csajjal. A spinének igazán érdekes kinézete volt. Haja rövid, de nem is ez volt annyira furcsa a számára. A színe már annál inkább. A feketétől a vörösön át a szőkéig mindenféle árnyalat volt benne. Mégis, valahogy jól állt neki, legalábbis Lyn véleménye szerint jól. Hogy Dave mit gondolt róla? Jobb, ha nem tudja meg egy feminista sem. Egy idegennek kinéző férfi jött oda Lynhez. Legalábbis, a tudatként szereplő nem ismerte őt. Az álombeli viszont látszólag igen mélyre hatóan, mivel több csókkal köszöntötték egymást, ráadásul Lyn „Benimaci” nevet használt az illetőre. Mellesleg ha a medve termet nem is volt igaz, a férfi igazán helyes volt. Hosszabb barna haj, igéző szemek, borostás arc, izmos felsőtest. Minden nő álma. Egy heves csókcsata után Lyn beleült az ölébe, ekkor tért vissza Dave, nagyon komor szemmel. Bent egy kézfogással üdvözölte, majd leült a páros mellé.
- Miért vágsz ilyen savanyú képet, haver? – szólt rá Ben.
- Nem sikerült, mi? – kérdezte Lyn egy sóhajtással. – Pedig biztos voltam benne.
- Azt mondta, hogy téged már szívesebben látna, és hogy hármasban inkább menne, mint csak velem.
- Három hét?
- Igen, kislány, három nagyon hosszú hét. – mondta már féloldalasan vigyorogva.
- Mi van a három héttel? – értetlenkedett Ben.
- Addig nem kerülhet bajba.
- De akkor mi lesz a holnapi bandamegbeszéléssel?
Az álmodó Lyn ekkor hirtelen kinyitotta a szemeit, mivel az autó egy nagy zökkenéssel megállt új otthona előtt. Pontosabban az utca bejáratánál. Takaros helynek látszott. A Sunbeam Avenue igen szép zsákutca volt, lakói pedig mind ott szorgoskodtak a kertben. Volt, aki csak virágokat locsolt, volt, aki füvet nyírt és volt olyan, aki a kerti gyümölcsfákról szedte le az éretten mosolygó almákat, körtéket és persze a cseresznyéket. Júniusban nem is csoda az ilyen látvány, Lyn mégis elámult a szorgoskodók láttán. Fejében még minid motoszkált a furcsa, igaznak tűnő álom, mégsem foglalkozott vele annyira. Helyette vállára vette a táskáját, hagyta, hogy Dave fizessen a taxisnak, és kivegye az összes bőröndöt, majd mind a ketten elindultak az utca legvégén tanyázó ház felé. Mire végigértek az úton számos férfinek csökkent a nyálmennyisége és számos pofonnal gazdagodott. Nem hiába, Lyn magán hagyta a még a repülőn felpróbált ruhák egyikét, amelyik elég sokat hagyott láttatni a csinos lábakból.
Viszont, amikor a nők meglátták a kicsit sem erőlködő Davet, aki mind a négy bőröndöt maga cipeli, a férfiaknak volt szüksége lenyugtatni asszonyaik kedélyét. Rajta ugyanis csupán egy feszülős izompóló és egy rövidnadrág volt. A hasizma pedig olyannyira látszott, hogy egyes hölgyeknek ruhát támadt kedve mosni rajta, csakhogy megérinthessék. Nem hiába a sok edzés kiskora óta és a tömérdek baj, amibe Lyn keverte annak idején.
A ház igen szép, otthonos kívül; belül pedig modern, már amennyit az előszobába belépve meg lehet állapítani. Ugyanis az előszoba egy kisebb folyosóval folytatódik, ahonnan balról az első ajtó a konyha, a második a fürdő, a harmadik pedig a toalett. Jobbra az első nyílás, mivel itt nem volt ajtó, egy nappali helyiségbe nyílt. Ezen az oldalon már csak ez a bejárat volt. És végül a folyosó végén helyezkedett el az utolsó szoba. Levették cipőiket és bámulták a nappaliban elhelyezett dobozhalmokat. Nos igen, Lyn nevelőszüleiben azért volt annyi, hogy utána küldjék az összes holmiját költözni akaró nevelt lányuknak és a mindig nyomában lévő testőrének. Ebből a szobából már csak két ajtó nyílt, mind a kettő egy hálószobáé, amikben elhúzható tükrök rejtették el a fogasokat és a polcokat. A nappali helyiségbe telepedtek le a Dave által kigörgetett bolyhos szőnyegen.
- Hogy kezdjünk neki?
- Nem tudom, oké?! Még soha nem voltam távol az otthonomtól, nem is értem, hogy miért akartam eljönni onnan.
- Biztos belső késztetésre – motyogta nagyon halkan a fiú, nehogy Lyn meghallja.
- Mit mondtál, nem hallottam.
- Semmit, semmit!
- Akkor mindegy, inkább próbáljunk kiötölni egy tervet, hogy miként lehetne otthont csinálni ebből a házból.
- Ahogy láttam, a fürdővel nem sok mindent kell tenni. A csempe és a kád jó állapotban van, talán egy tükröt kéne felszerelni a mosdók fölé…
- Akkor majd holnap elmegyünk egy régiségkereskedésbe.
Lynről ugyanis tudni kell, hogy imádta a régi csicsás, reneszánsz stílusú dolgokat. Legalábbis a régi Lyn igen, és úgy tűnik erről a dologról még a klónok sem tudták leszoktatni. De lehet túl ostobák voltak hozzá, ki tudja? Megegyeztek, hogy egyelőre nem csomagolnak ki semmit, mivel először egy tisztasági festést végeznek el a házon. Az udvar felőli kijáraton, ami a konyhából vezetett ki, még ki sem merészkedtek. Pedig érdemes lett volna, de erről majd később. Lyn átöltözött egy kevésbé kihívó ruhába, amit Dave követelt, mivel nem tudott volna festeni, amit ha nem engedett volna meg neki, akkor a „Nem engeded, hogy kibontakozzon a kreativitásom” felkiáltással kezdett volna bele egy nagy vitába, ahol úgyis Lyn nyert volna, mivel tuti kihasználja, hogy Dave engedelmességi fogadalmat tett. Ezért volt kénytelen Lyn felvenni, megjegyzem, hogy még soha nem volt rajta ilyen, egy melegítőnadrágot és egy rövid ujjú, dísztelen rózsaszín pólót, amit már ezerszer kiselejtezett, de mégis visszakerült hozzá valahogy.
Ekkor érkezett meg a teherautó, amivel Lyn egyetlen nem rózsaszín dolgát szállították ide, a Gemballa Mirage GT*-jét. Talán ez volt az egyetlen dolog, amit Lyn a régi életéből nem felejtett el soha. Sőt, annyira szerette ezt a kocsit, hogy ő maga javította meg, amikor még nem volt amnéziája, ha bármi elromlott benne. Persze a baleset után már nem igazán ügyködött rajta. Inkább Dave volt a felelős az autó karbantartásáért. De amikor meglátta a platón lehajtó fehér csodát, odarohant a teherautót vezető kövérkés, kopaszodó emberhez, aki nem titkolta, hogy mennyire élvezte volna, ha Lyn nem csak odanyomta volna a kezébe az fennmaradó összeget, és elkérte a pótkulcsokat, amiket a biztonság kedvéért adtak a szállító társaságnak. Az autóból kiszállót, a vezetőnél sokkal fiatalabb férfi viszont csak odaadta a kért tárgyakat, és beszólt a pasinak, hogy ideje indulniuk.
A szomszédok összesúgtak, amikor meglátták a legördülő, szó szerint autócsodát. Maga az autó alapszíne fehér volt, de még régen befújták egy ezüstszínű lakkal, ami fémes csillogást kölcsönzött neki, helyenként pedig arannyal lett befestve. Nem is csoda, hogy miután otthagyták csak úgy az utcán, szinte mindenki köré gyűlt. Lyn csak a szemét forgatva hajolt el az ablaktól. Itt is mindenki meg fogja bámulni és csak a pénze miatt barátkoznak majd vele. Hogy is hihette, hogy másképpen alakul itt az élete? Valahol belül érezte, hogy egy másik világban él, mint kéne. Hogy nem az igazi arcát mutatja a világ felé. Belül változást hozott neki az az álomkép. Nem volt mindig ilyen nyafogó céda, mert akárhogy is taglaljuk, abban a pillanatban annak tartotta magát.
Az undor, amelyet akkor érzett maga iránt ráncokat csalt a homlokára. Orra összerándult a visszafojtott méregtől, aztán minden fekete lett.
--- >*.*< ---
Mexikó város egy eldugott raktárépületében.
Izzadtságszag szállt a dohos levegővel, ahogy benyitott a rozsdás ajtón, amit a zsanérok már alig-alig tartottak a helyén. A komor, csillagtalan, de néhol felhős, sötét égbolt látványát felváltotta a pislákoló gyertyák fénye és a villogó, színes neoncsövek adta gyér fény. Beléptek a szürke épületbe, ahol már nagyban elkezdődött a felek közti vérre menő harc. A terem közepén egy sima, világosszürke, filcből, készült négyzet alakú szőnyegen két fél vívott csatát. Persze nem olyan csata volt ez, mint az ókori lovagok közti párviadal. Itt nem voltak segédeszközök, csupán a saját két kezeddel tudtál harcolni. Viszont akármennyire is barbát módszernek tűnt, itt is szabályok vigyázták a harcoló feleket a komolyabb sérülésektől.
Jobbra a teremben különféle edzőeszközökkel tették zsúfolttá a helyet. A futógéptől a boxzsákig minden volt ott. Nem is csoda, hiszen egy gazdag család sarja volt a hely és a bandavezér. Mind a négyen odasiettek bal oldalt húzodó pihenő részlegbe. Ezt a részt néhány fotel, puff és kanapé, meg természetesen egy bárpult foglalta el. A két kanapé között volt egy kisebb dohányzóasztal, melyen különféle cigaretták és szivarok dobozai kongtak az ürességtől. Amikor ezt az éppen leülő vezér megpillantotta, dühösen fordult a jobb oldalán ülő férfihoz.
- Legalább egy kicsit hagyhattak volna, hiszen nem is vagyunk olyan sokan, ráadásul tegnap vásároltunk be. Ezek után ajánlom, hogy a következő versenyt megnyerjük.
- Ez nem csak tőlük függ, bár az edzésterved kétségtelenül nagyon jó. Sokat erősödtek, még az a lusta Dilan is.
Ekkor egy kevésbé kigyúrt, de Eliahnál még így is izmosabb férfi lépett Lyn mögé, és egy cuppanós puszit adott az arcára. Lyn ezt nem tűrhette, így megragadta Dilan vállát és egyetlen karrándítással az asztal és a kanapé közötti résbe ültette.
- Ne próbálkozz, tudod, hogy erősebb vagyok nálad.
- Szégyen haver, egy lánytól kikapni – vigyorgott Dave.
- Téged elvernélek, ha nem tudnám, hogy erősebb vagy egy kicsivel.
- Kicsivel? Én baba korom óta Herold mester kiképzését élem túl hetenként, te meg csak tíz évesen kezdted.
Dilan annyira meglepődött, hogy kiköpte a Jin-t, amit éppen elkezdett inni. Hitetlenkedve meredt az előtte ülő talpig szeszesitalban úszó, mérges szemekkel néző Lynre.
- Tíz évesen? Te jó ég, nem csoda, hogy te vagy a második legjobb a csapatban. Az első természetesen Dave.
- Egyelőre.
Az úton mind a ketten elaludtak, pedig nem is olyan rég keltek fel. Az autó zötykölődése és a motor monoton zúgása elég volt ahhoz, hogy elaltassa a mindig éber Davet és a sokszor hiperaktív és nyávogó Lynt.
Szőkeségünk belecsöppent az elképzelhetetlennek tartott dolgok egyikébe, amíg az álmok országában topogott a magas-sarkú cipőjében. Zuhanást érzett, majd hirtelen egy oltári sokszor használ női mosdó felé tartott. Testét nem ő irányította, de tudatként volt jelen az eseményeknél. Míg várakozott a sorára, mivel tele volt mind az öt fülke, a lábával dobolt a burkolat nélküli beton padlón. Hirtelen kinyílt az ajtó, majd egy magas férfi lépett be a lányvécébe. Nem is törődött semmivel, csak megfogta Lyn karját, és húzni kezdte a kijárat felé.
- Hogy képzelted, hogy otthagysz kielégítetlenül, te szuka? Most majd megtanulod, hogy nem szabad bandavezérekkel szórakozni. Odavetlek a csoportomnak, még örülni is fognak, mivel régen nem láttak lyukat!
- Maga összekever engem valakivel, uram! Hogy merészel így beszélni velem? Azonnal vegye le rólam a kezét!
- Jobban jár, ha a hölgyre hallgat, maga utolsó féreg! – jelent meg Dave, majd egy jól irányzott kézmozdulat után a férfi a földön hevert. – Jól vagy, Lyn?
- Köszönöm! Te mindig itt vagy nekem. Nem is tudom, mit kezdenék nélküled.
- Ugyan, - legyintett – ez a dolgom, hogy megvédjelek.
Lyn belekarolt a férfibe, majd együtt ültek oda a pulthoz. A zene dübörgött. Szinte feszítő érzés kelt a szívben, amikor a fekete hangfalak közelében táncolt. Lyn hirtelen felpattant, majd maga tán húzta az éppen csak elhelyezkedett Davet. Igen összeszokott párosként táncoltak a zene ritmusára. Szinte nem is figyelték, hogy mozog a másik. Ezt már ösztönből csinálták. Mikor kifáradtak, végérvényesen is a pulthoz telepedtek.
- Hé, kérek egy Aloe Fraise Royal koktélt és egy Lovers Dream-et!
- Máris hozom!
A csapos egy igen fiatal, ha gyönyörűnek nem is, de szépnek mondható nő volt. Az ital kihozatala után csábos pillantásokat vetett Dave felé, de az még csak egy pillantásra sem méltatta. Ekkor Lynnek kezdett el udvarolni, de a lány sem mutatott különösebb érdeklődést. Azonban Lyn nagyon is észrevette, mit művel a pultos, csak éppen nem azt, amit vele, hanem amit Davevvel. Ekkor egy ötlet fogalmazódott meg a fejében.
- Mit szólnál egy fogadáshoz?
- Tessék, nem hallom! – Igen, egy csöppet hangos volt a zene a bárban, ahol éppen idejüket mulatták.
- Az kérdeztem, mit szólnál egy fogadáshoz? – kiáltott egyet Lyn most már Dave fülénél.
- De azért nem kell süketté tenni!
- Bocs, de máshogy nem hallod meg.
- Milyen fogadásról lenne szó?
- Előbb szerzek neked csajt, mint te nekem pasit.
- Miért akarsz ilyen bugyuta dologban fogadni.
- Te most azt mondtad, hogy bugyuta?
- Igen, miért?
- Na jó, neked kell egy csaj, aki majd leszoktat a szűzies kifejezésekről. Inkább bulizz, bazd meg! Semmi bajod nem lesz tőle, én meg megszabadulok egy kicsit az aggódó szemeidtől.
- De én a te érdekedben vigyázok rád, Lyn.
- Ne légy már ilyen anyám asszony katonája, tessék itt van ez a csaj – mutatott rá a pultosra. – ha nem sikerül elvinned szobára, egy hétig nem keveredek bajba.
- Nem, ne is álmodj róla, egy hét nagyon kevés ahhoz, hogy bepróbálkozzak ennél a csajnál. Vagy egy hónap, vagy válassz egy szebbet.
- Két és fél hét.
- Három.
- Indulj!
- Várj, mit lesz, ha sikerül? Te mit nyersz vele?
- Mondjuk egy napot, amikor nem vagyok felügyelet alatt.
Dave elindult, hogy flörtölni kezdjen a csajjal. A spinének igazán érdekes kinézete volt. Haja rövid, de nem is ez volt annyira furcsa a számára. A színe már annál inkább. A feketétől a vörösön át a szőkéig mindenféle árnyalat volt benne. Mégis, valahogy jól állt neki, legalábbis Lyn véleménye szerint jól. Hogy Dave mit gondolt róla? Jobb, ha nem tudja meg egy feminista sem. Egy idegennek kinéző férfi jött oda Lynhez. Legalábbis, a tudatként szereplő nem ismerte őt. Az álombeli viszont látszólag igen mélyre hatóan, mivel több csókkal köszöntötték egymást, ráadásul Lyn „Benimaci” nevet használt az illetőre. Mellesleg ha a medve termet nem is volt igaz, a férfi igazán helyes volt. Hosszabb barna haj, igéző szemek, borostás arc, izmos felsőtest. Minden nő álma. Egy heves csókcsata után Lyn beleült az ölébe, ekkor tért vissza Dave, nagyon komor szemmel. Bent egy kézfogással üdvözölte, majd leült a páros mellé.
- Miért vágsz ilyen savanyú képet, haver? – szólt rá Ben.
- Nem sikerült, mi? – kérdezte Lyn egy sóhajtással. – Pedig biztos voltam benne.
- Azt mondta, hogy téged már szívesebben látna, és hogy hármasban inkább menne, mint csak velem.
- Három hét?
- Igen, kislány, három nagyon hosszú hét. – mondta már féloldalasan vigyorogva.
- Mi van a három héttel? – értetlenkedett Ben.
- Addig nem kerülhet bajba.
- De akkor mi lesz a holnapi bandamegbeszéléssel?
Az álmodó Lyn ekkor hirtelen kinyitotta a szemeit, mivel az autó egy nagy zökkenéssel megállt új otthona előtt. Pontosabban az utca bejáratánál. Takaros helynek látszott. A Sunbeam Avenue igen szép zsákutca volt, lakói pedig mind ott szorgoskodtak a kertben. Volt, aki csak virágokat locsolt, volt, aki füvet nyírt és volt olyan, aki a kerti gyümölcsfákról szedte le az éretten mosolygó almákat, körtéket és persze a cseresznyéket. Júniusban nem is csoda az ilyen látvány, Lyn mégis elámult a szorgoskodók láttán. Fejében még minid motoszkált a furcsa, igaznak tűnő álom, mégsem foglalkozott vele annyira. Helyette vállára vette a táskáját, hagyta, hogy Dave fizessen a taxisnak, és kivegye az összes bőröndöt, majd mind a ketten elindultak az utca legvégén tanyázó ház felé. Mire végigértek az úton számos férfinek csökkent a nyálmennyisége és számos pofonnal gazdagodott. Nem hiába, Lyn magán hagyta a még a repülőn felpróbált ruhák egyikét, amelyik elég sokat hagyott láttatni a csinos lábakból.
Viszont, amikor a nők meglátták a kicsit sem erőlködő Davet, aki mind a négy bőröndöt maga cipeli, a férfiaknak volt szüksége lenyugtatni asszonyaik kedélyét. Rajta ugyanis csupán egy feszülős izompóló és egy rövidnadrág volt. A hasizma pedig olyannyira látszott, hogy egyes hölgyeknek ruhát támadt kedve mosni rajta, csakhogy megérinthessék. Nem hiába a sok edzés kiskora óta és a tömérdek baj, amibe Lyn keverte annak idején.
A ház igen szép, otthonos kívül; belül pedig modern, már amennyit az előszobába belépve meg lehet állapítani. Ugyanis az előszoba egy kisebb folyosóval folytatódik, ahonnan balról az első ajtó a konyha, a második a fürdő, a harmadik pedig a toalett. Jobbra az első nyílás, mivel itt nem volt ajtó, egy nappali helyiségbe nyílt. Ezen az oldalon már csak ez a bejárat volt. És végül a folyosó végén helyezkedett el az utolsó szoba. Levették cipőiket és bámulták a nappaliban elhelyezett dobozhalmokat. Nos igen, Lyn nevelőszüleiben azért volt annyi, hogy utána küldjék az összes holmiját költözni akaró nevelt lányuknak és a mindig nyomában lévő testőrének. Ebből a szobából már csak két ajtó nyílt, mind a kettő egy hálószobáé, amikben elhúzható tükrök rejtették el a fogasokat és a polcokat. A nappali helyiségbe telepedtek le a Dave által kigörgetett bolyhos szőnyegen.
- Hogy kezdjünk neki?
- Nem tudom, oké?! Még soha nem voltam távol az otthonomtól, nem is értem, hogy miért akartam eljönni onnan.
- Biztos belső késztetésre – motyogta nagyon halkan a fiú, nehogy Lyn meghallja.
- Mit mondtál, nem hallottam.
- Semmit, semmit!
- Akkor mindegy, inkább próbáljunk kiötölni egy tervet, hogy miként lehetne otthont csinálni ebből a házból.
- Ahogy láttam, a fürdővel nem sok mindent kell tenni. A csempe és a kád jó állapotban van, talán egy tükröt kéne felszerelni a mosdók fölé…
- Akkor majd holnap elmegyünk egy régiségkereskedésbe.
Lynről ugyanis tudni kell, hogy imádta a régi csicsás, reneszánsz stílusú dolgokat. Legalábbis a régi Lyn igen, és úgy tűnik erről a dologról még a klónok sem tudták leszoktatni. De lehet túl ostobák voltak hozzá, ki tudja? Megegyeztek, hogy egyelőre nem csomagolnak ki semmit, mivel először egy tisztasági festést végeznek el a házon. Az udvar felőli kijáraton, ami a konyhából vezetett ki, még ki sem merészkedtek. Pedig érdemes lett volna, de erről majd később. Lyn átöltözött egy kevésbé kihívó ruhába, amit Dave követelt, mivel nem tudott volna festeni, amit ha nem engedett volna meg neki, akkor a „Nem engeded, hogy kibontakozzon a kreativitásom” felkiáltással kezdett volna bele egy nagy vitába, ahol úgyis Lyn nyert volna, mivel tuti kihasználja, hogy Dave engedelmességi fogadalmat tett. Ezért volt kénytelen Lyn felvenni, megjegyzem, hogy még soha nem volt rajta ilyen, egy melegítőnadrágot és egy rövid ujjú, dísztelen rózsaszín pólót, amit már ezerszer kiselejtezett, de mégis visszakerült hozzá valahogy.
Ekkor érkezett meg a teherautó, amivel Lyn egyetlen nem rózsaszín dolgát szállították ide, a Gemballa Mirage GT*-jét. Talán ez volt az egyetlen dolog, amit Lyn a régi életéből nem felejtett el soha. Sőt, annyira szerette ezt a kocsit, hogy ő maga javította meg, amikor még nem volt amnéziája, ha bármi elromlott benne. Persze a baleset után már nem igazán ügyködött rajta. Inkább Dave volt a felelős az autó karbantartásáért. De amikor meglátta a platón lehajtó fehér csodát, odarohant a teherautót vezető kövérkés, kopaszodó emberhez, aki nem titkolta, hogy mennyire élvezte volna, ha Lyn nem csak odanyomta volna a kezébe az fennmaradó összeget, és elkérte a pótkulcsokat, amiket a biztonság kedvéért adtak a szállító társaságnak. Az autóból kiszállót, a vezetőnél sokkal fiatalabb férfi viszont csak odaadta a kért tárgyakat, és beszólt a pasinak, hogy ideje indulniuk.
A szomszédok összesúgtak, amikor meglátták a legördülő, szó szerint autócsodát. Maga az autó alapszíne fehér volt, de még régen befújták egy ezüstszínű lakkal, ami fémes csillogást kölcsönzött neki, helyenként pedig arannyal lett befestve. Nem is csoda, hogy miután otthagyták csak úgy az utcán, szinte mindenki köré gyűlt. Lyn csak a szemét forgatva hajolt el az ablaktól. Itt is mindenki meg fogja bámulni és csak a pénze miatt barátkoznak majd vele. Hogy is hihette, hogy másképpen alakul itt az élete? Valahol belül érezte, hogy egy másik világban él, mint kéne. Hogy nem az igazi arcát mutatja a világ felé. Belül változást hozott neki az az álomkép. Nem volt mindig ilyen nyafogó céda, mert akárhogy is taglaljuk, abban a pillanatban annak tartotta magát.
Az undor, amelyet akkor érzett maga iránt ráncokat csalt a homlokára. Orra összerándult a visszafojtott méregtől, aztán minden fekete lett.
--- >*.*< ---
Mexikó város egy eldugott raktárépületében.
Izzadtságszag szállt a dohos levegővel, ahogy benyitott a rozsdás ajtón, amit a zsanérok már alig-alig tartottak a helyén. A komor, csillagtalan, de néhol felhős, sötét égbolt látványát felváltotta a pislákoló gyertyák fénye és a villogó, színes neoncsövek adta gyér fény. Beléptek a szürke épületbe, ahol már nagyban elkezdődött a felek közti vérre menő harc. A terem közepén egy sima, világosszürke, filcből, készült négyzet alakú szőnyegen két fél vívott csatát. Persze nem olyan csata volt ez, mint az ókori lovagok közti párviadal. Itt nem voltak segédeszközök, csupán a saját két kezeddel tudtál harcolni. Viszont akármennyire is barbát módszernek tűnt, itt is szabályok vigyázták a harcoló feleket a komolyabb sérülésektől.
Jobbra a teremben különféle edzőeszközökkel tették zsúfolttá a helyet. A futógéptől a boxzsákig minden volt ott. Nem is csoda, hiszen egy gazdag család sarja volt a hely és a bandavezér. Mind a négyen odasiettek bal oldalt húzodó pihenő részlegbe. Ezt a részt néhány fotel, puff és kanapé, meg természetesen egy bárpult foglalta el. A két kanapé között volt egy kisebb dohányzóasztal, melyen különféle cigaretták és szivarok dobozai kongtak az ürességtől. Amikor ezt az éppen leülő vezér megpillantotta, dühösen fordult a jobb oldalán ülő férfihoz.
- Legalább egy kicsit hagyhattak volna, hiszen nem is vagyunk olyan sokan, ráadásul tegnap vásároltunk be. Ezek után ajánlom, hogy a következő versenyt megnyerjük.
- Ez nem csak tőlük függ, bár az edzésterved kétségtelenül nagyon jó. Sokat erősödtek, még az a lusta Dilan is.
Ekkor egy kevésbé kigyúrt, de Eliahnál még így is izmosabb férfi lépett Lyn mögé, és egy cuppanós puszit adott az arcára. Lyn ezt nem tűrhette, így megragadta Dilan vállát és egyetlen karrándítással az asztal és a kanapé közötti résbe ültette.
- Ne próbálkozz, tudod, hogy erősebb vagyok nálad.
- Szégyen haver, egy lánytól kikapni – vigyorgott Dave.
- Téged elvernélek, ha nem tudnám, hogy erősebb vagy egy kicsivel.
- Kicsivel? Én baba korom óta Herold mester kiképzését élem túl hetenként, te meg csak tíz évesen kezdted.
Dilan annyira meglepődött, hogy kiköpte a Jin-t, amit éppen elkezdett inni. Hitetlenkedve meredt az előtte ülő talpig szeszesitalban úszó, mérges szemekkel néző Lynre.
- Tíz évesen? Te jó ég, nem csoda, hogy te vagy a második legjobb a csapatban. Az első természetesen Dave.
- Egyelőre.
Bevezető és 1. fejezet
A neve Lyn volt. Csupán ennyit árult el magáról, semmi többet. De amikor megláttam, már tudtam, hogy ő az, akire felnézhetek. Eleinte egyáltalán nem volt normálisnak mondható, pedig olyan kedvesnek tűnt. Tipikus pláza járónak mutatta magát, pedig belül több volt, mint azt bárki el tudta volna képzelni róla.
Ma utazik Sidney-be. Reggel már izgatottan kelt ki az ágyból, hogy régi, boldogtalan életét hátrahagyja. A rózsaszín mamuszba belépve sietett be a magánlakosztályának a fürdőjébe, ahol belevetette magát a fürdőkádba. Lemosta a tagnapi buli nyomait, majd egy kiadós hajmosás után kiszállt a kádból. Alapos törölközés és a sminkelés után ment be a fehér színű fehérnemű-szettjében a szobájából nyíló gardróbba.
- Mi legyen a mai? Mi is legyen? Á, talán az, amit Aliciával vettem! Igen, az jó lesz.
Az említett rózsaszín „csoda” felvétele után a már jó előre bekészített bőröndökkel küzdötte le magát a nagy lépcsőn, mivel, nagy mérgelődésére, a három emeletes házban, ahol lakott a nevelőszüleivel és három fogadott nővérével, nem volt lift. Mérgelődött is egy sort, amiért majdnem kitörte a bokáját a kedvenc magas sarkú cipőjében. Már éppen ordított volna egyet az inas után a másodikról levezető lépcső tetején, amikor megjelent Dave, a reggel ügyeletes inas, aki ki volt rendelve számára a pakolás miatt.
- Na végre, hogy itt vagy! Tudod, mi lett volna, ha kitörik a sarkam, vagy letörik a körmöm? Irtó pipa lettem volna!
- Sajnálom, Lyn kisasszony, legközelebb előbb érkezem.
- Azt ajánlom is! Most pedig menj, és pakolj be a taxiba, amit apci intézett nekem. Remélem a repülőn nem lesz baj veled.
- Láthatatlan leszek, kisasszony.
- Úgy legyen.
Dave lehurcolta a nehéz bőröndöket a már várakozó taxihoz, majd kinyitott ajtóval várta, hogy Lyn megérkezzen. Nem is kellet sokat várni, mire mind a hat ember kifáradt a házból. Mindnek rikítóan szőke haja volt, talán egyedül Lyné volt természetes. Lég-puszik és megjátszott szomorúság után érkezett el az a pillanat, amikor végre elindulhattak a Mexikói reptér felé. Az út hosszúnak tűnt, de Dave és Lyn egyáltalán nem beszélt egymással. Dave meredten nézett ki az ablakon egyenes háttal ülve, míg Lyn mostoha lánytestvérei sms-eire válaszolt.
Kiszállva a kocsiból megcsapta őket a meleg levegő és a nap fénye, mire a szőkeség visongva hisztizett, hogy kenje be valaki naptejjel, ahogy ő mondaná, „naptejcsi”-vel. Dave nagyot sóhajtott, majd az egekhez imádkozva kente be a lány arcát, hátát, dekoltázsát és a lábait. Azt el kell ismerni, hogy egyáltalán nem volt kellemetlennek nevezhető tevékenység ez a számára. Lyn gyönyörű és kívánatos nőnek számított, akárhol is voltak.
Már gyerekkorától arra nevelték a szintén ott dolgozó szülei, hogy Lyn mellett legyen bármilyen áron, mivel ő a testőre, a szolgája és talán idővel a barátja. Hát a testőrség néha igaz is volt. Például a tagnapi partiról is csak az ő ébersége miatt jutottak ki élve. A mestere, Herold, arra tanította, hogy egy percre sem veszítheti szem elől védencét és parancsolóját.
Tíz évvel ez előtt.
- De én nem akajok menni! Miéjt nem tud Lyn kisasszony egyedül babázni?
- Fiam, soha ne mondj ilyet, mivel élete minden egyes percében vele kell lenned. Soha nem veszítheted szem elől őt. Sokkal nagyobb kincs, mint amit valaha el tudnál képzelni. Egyszer majd ő lesz ennek a háznak az úrnője, és akkor nem feledkezik meg azokról, akik segítettek neki fejlődni. Meglátod, ti lesztek a legjobb barátok és társak az idő múltával.
A kis Dave durcásan sietett fel az emeletre Lyn szobájába. A kidíszített folyosók és márványpadló nagy gazdagságról árulkodott, ami még mindig ámulatba ejtette a fiút. Nagy szürkésbarna szemeit a hatalmas ajtókra szegezte, kissé megnőtt, szőke haját kihúzta a homlokából, majd a folyosó végére érve bekopogott egy lila ajtón. Igen kedves olvasó, egy lila ajtón, semmi rózsaszín beütéssel. Ekkor még Lyn is csak egy normális lány volt, semmi több. Miután kinyílt az ajtó, a szoba tulajdonosa behúzta a szerencsétlen, mit sem sejtő Davet, hogy éktelenül fecsegve, mint egy kislány, leültesse minden színben pompázó szobájába.
A sok szín és játék mind a szoba lakójának neméről és ízléséről árulkodott. A falak fehérek, a gerendákról számos kütyü és kacat lóg a fej fölé. A padlón sok játék szín-kavalkádja fedi be a világos lila szőnyeget. Szinte észre sem lehet venni az érzékzavarban az egyszerű, de mégis szépnek mondható halvány-lila ágyat.
- Na, hogy tetszik? Tudom, hogy máj voltál bent, de nem gyönyöjű? Nem rég lettek kész vele, és képzejd, én választhattam ki az ajtó színét szombaton!
- De, nagyon… lányos.
- Az jó, mert én lány vagyok.
Hosszas kínzás következett. A fiú haját legalább négyszer változtatták meg, mire áttértek a ruhákra. Egy mini szmokingot kapott, és eljátszottak egy esküvőt. Mikor már odáig jutottak volna, hogy „A vőlegény megcsókolhatja a menyasszonyt”, Herold lépett be, hogy elkezdjék az edzést. Nem szólt semmit a szmokingos, esküvős látványra, csak meghagyta, hogy tíz perc múlva Dave menjen edzeni. Szegény gyorsan levette az ünnepre való ruhát, majd mivel egy percre sem téveszthette szem elől Lyn kisasszonyt, magával húzta az edzőterembe.
A magángép felszállt az egekbe. A hosszas nyávogásnak a fülzúgás miatt csak az vetett véget, amikor Lyn végre kapott egy salátát.
- Végre egy kis nyugalom a sok kínzás után – motyogta Dave. – Már azt hittem soha nem szabadulok onnan.
- Mondtál valamit, Szívem? - Meg vagyok áldva a sok nyávogással
- Csak megjegyeztem, hogy milyen gyönyörű a kilátás, Lyn kisasszony. Nem nézed meg?
- Hadd nézzem, hadd nézzem! – Lyn belemászott Dave ölébe, majd ráhajtotta fejét a vállára. Ezek után, amikor meglátta az óceánt kigúvadt szemekkel tapadt a nagyobbacska méretű repülőablakra két kezével, arcán pedig a gyönyörtől (Nem gondolunk rosszra ;P), amit látott, döbbenet és tetszés rajzolódott ki.
Néha bele-belementek egy felhőpamacsba és akkor a kisasszony ijedve rázkódott össze, majd megkérdezte, mégis mi a baja a gépnek. Ekkor volt szükség nagy hidegvérre, mivel az út során többször is el kellett magyarázni neki, hogy nincsen semmi baj, csupán belekerültek egy kisebb légáramlatba, ezért remeg meg a gép. De amikor már vagy húszadszorra kellett neki elmondani ezt, akkor szerencsétlen Davenek, aki híres volt türelméről, nagyon vissza kellett tartania magát. Szerencsére az alatt a két év alatt nagyon sokat fejlődött az önuralma.
Egészen az első átszállásig így ültek. Bár Lyn csak úgy elaludt védelmezője ölelő karjaiban, amiket időközben valahogy magára húzott, amikor a gép földet ért, nagyot nyújtózva ült ki onnan. Szegény egész úton egyenesen ült, de most jól esett egy kis csontropogtató előredőlés. Kiszálltak a gépből, hogy amíg újra nem töltik, kinyújtsák elgémberedett tagjaikat.
A nap már lenyugvóban volt, de a marrákesi reptér betonja szinte tűzte magából a forróságot, nem hagyva enyhülést ezzel hőseink számára. Afrika nem hazudtolta meg önmagát. Marokkó még ilyen napszakban is forró és száraz volt. Egy hosszas lazító kocogás tán Dave visszatért az éppen a vezetőnek nyafogó Lynhez, aki nem volt hajlandó tovább maradni. Felkapta hát a vállára, majd beültette a magángépben lévő bőrkanapéba. A pilóta hálásan vigyorgott rá, majd megjegyezte:
- Nem mondom, régóta szolgálom a Perla családot, de nem rémlik, hogy ilyen lányuk lett volna. Minden esetre köszönöm.
- Kérem, ez a dolgom, megvédeni őt mindentől, ami nem válik a hasznára.
- Furcsa egy szerzet maga. Készen vagyunk a tankolással. A legközelebbi megálló Kalkutta.
- Remélhetőleg.
A magángép újra az egekbe szökött. Maga mögött hagyta az afrikai várost, hogy szabadon szálljon az égben. Dave és Lyn egy nem éppen kiegyenlített sakk játszmát próbáltak játszani. Mikor Lyn ezt megunta, elővette a kézipoggyász elnevezést viselő rózsaszín retiküljét, hogy felpróbálja a tegnap délelőtt vett ruhák egy kicsiny részét. A többi a nagybőröndökben volt elszállásolva egy ideig.
- Na, ez hogy tetszik?
- Nagyon szép, Lyn, próbáld meg a másikat is.
Egy fekete pántos miniruha után még egy zöld ing és hozzá egy minisort következett. Végül Lyn ezt is megunta, így egy ideig békén hagyva Dave még épen maradt idegeit felment az internetre, hogy chateljen a barátnőivel és három fogadott lánytestvérével. Izabella, Karola és Julia tipikus szőke libáknak mondhatóak. Szőke haj, szőke ész. Igazándiból nem is Mexikói származásúak. A szüleik akkor utaztak Mexikóba, amikor Lyn családja is, mivel régen őket szolgálták. Pontosabban két éve hagyták abba a szolgálatot, amikor történt egy baleset. Egy baleset, ami mindent megváltoztatott az egész életükben. Lyn persze nem tudott róla, hogy volt egy bátyja, aki eltűnt, amikor a baleset történt. Arról sem, hogy a nevelőszülei valaha a szolgái voltak a családjának, és most az ő vagyonát pocsékolják el. És arról sem, hogy a személyisége nem ilyen volt, mikor még normális volt. Nem, akkor, azon a végzetes februári napon minden megváltozott az életében.
2008. 02. 13. Mexikó város, Perla birtoktól négyszáz méterre.
Ez a nap kivételes volt Mexikó életében. Egész héten esett az eső, az utakat pedig sár fedte be. Az ilyen nap is nagyon ritka Közé-Amerikában, nemhogy egy egész hét lenne belőle. A felhőket baljós szél egyengette az égen egy, nagy fehér pacává. Az úton egy MBW próbált kijutni egy kátyúból a zuhogó esőben. Az autóban Lyn, Dave és még egy fiú és egy lány ült hátul, akiknek Eliah és Hella volt a neve. Lyn bátyja én annak védelmezője. Elől ült egy barna hajú, kék szemű, gyönyörű hölgy és egy szőke férfi a volánnál. Ennek a gépjárműnek volt még egy üléssora, ahol két szék volt. Ezen a széken ültek Dave és Hella szülei, Matthew és Amanda védelmezői, akik Lyn és Eliah szülei voltak.
- Nem megy, Drágám. Innen sétálnunk kell, de inkább futnunk, ha nem akarjuk, hogy megfázzunk mindannyian.
- Jó móka lesz! A kocsit majd elhozatjuk, ha elállt ez a vihar.
Ekkor a tükörből nagy fény jött be és egy kamion nekicsapódott az autó oldalának. Ezek után minden nagyon gyorsan történt. Eliah és Hella hirtelen tűntek el, míg Dave és Lyn valahogy kivergődtek a szétroncsolódott autó maradványaiból. Matthew és Amanda nem élték túl, ahogy Daveék szülei sem.
Régi, íratlan dolog az, hogy a védelmező az védelmezettjével hal. Ez ellen nem sokat lehet tenni. Évszázadok óta, amióta él a védelmezők nemzetsége, minden egyes védelmezőre még kisbaba korában rámondanak egy varázslatot, amiben ez a törvény szerepel. Egyedül akkor törik ez meg, amikor a védelmezett parancsára életben marad a védelmező. Ilyen volt Herold is, aki már évszázadok óta tanítója a védelmezőknek. Az utolsó család volt Daveéké, akik még túlélték a nagy irtást.
Olyan húsz évvel ezek előtt élt egy Aron nevű férfi, aki végcéljául tűzte ki, hogy a védelmezőket pusztítsa. Hogy miért volt ez az érdeke? Azt már nem lehet tudni, viszont nagy számban tűntek el a védelmezőcsaládok generációi Norvégia területén, ott ahol Ők is éltek. Amikor Matthew és Amanda megtudták az adatokat, akkor költöztek Amanda testvérének a birtokára, kinek nem született gyermeke, így ő örökölte az egészet, amikor meghalt. Egy kis idővel később, amikor már nem voltak gyilkosságok, lenyugodtak a kedélyek, de elvileg nem maradt meg egyetlen egy védelmező sem. Az akkori emberek úgy tudták, hogy az egész Perla család és védelmezőik a vízbe fúltak, amikor áthajóztak a tengeren Norvégiából Mexikóba. Így nem féltek attól, hogy valaki is megtalálja őket, de elég pénzük volt arra, hogy jól éljenek.
Ezen gondolatok végigfuttatás annyi időbe telt Dave számára, hogy észre sem vette, de már Kalkutta magánrepülőgépeknek fenntartott repteréről szálltak fel. Lyn már rég elaludt az első osztálybeli székek egyik alvásmódba helyezettjén. Édes álmának bizonyítéka ott volt a párna szegletében. Hamarosan Dave is elszenderült az ülésben.
Mikor másnap felkeltek, már Sidney-i reptér egyik hangárjában voltak. A két vezető kik az út közben váltották egymást, úgy eltűntek, mint a kámfor. Csupán egy üzenet jelezte, hogy valaha is a repülőn tartózkodtak.
”A repülőt holnap szállítják vissza a Mexikói reptérre, kérem, addig hagyják el az utasteret. A csomagjaikat a kijárathoz tettem, az egyik ellenőr már átvizsgálta a repülővel együtt, amíg aludtak, így nem kell mást tenniük, mint kimenni a reptérről és fogni egy taxit a házukig.
Az egyik pilóta”
Nem volt hát más választásuk, mint kiszállni a repülőből, bár Davenek el kellett viselnie egy hatalmas sápítozós jelenetet Lyn részéről. Nem tudván, hogy merre is menjenek, elindultak az egyik olyan csomagszállítóhoz, ami közel volt hozzájuk.
- Elnézést, uram! Nem tudná megmondani, hogy merre lehet innen kijutni?
- Maguk meg mit keresnek itt? Nem tudják, hogy ide tilos a bejövetel? Még a végén elgyúrja magukat egy repülő. Azonnal menjenek el arra, - és egy üvegből készült ajtó felé mutatott – és jelentkezzenek le a portánál.
- Köszönjük, hogy megmutatta az utat, igaz Drágám? – nézett csábosan Lyn a csomagszállítót vezető ember felé. Ezek után nem sok dolguk volt. Dave fogta mind az öt bőröndöt, amiből csak egy volt az övé, és elkezdte húzni az ajtó felé. Lyn utána topogott a magas-sarkújában és az emberről áradozott egy sort. Nagyjából fél órába tellett, míg kijutottak a reptér elé, ahol számos taxi és busz állt. Lyn nem volt hajlandó egyik buszra sem felülni, tehát fogtak egy taxit, hogy elinduljanak az új otthonuk felé.
Ma utazik Sidney-be. Reggel már izgatottan kelt ki az ágyból, hogy régi, boldogtalan életét hátrahagyja. A rózsaszín mamuszba belépve sietett be a magánlakosztályának a fürdőjébe, ahol belevetette magát a fürdőkádba. Lemosta a tagnapi buli nyomait, majd egy kiadós hajmosás után kiszállt a kádból. Alapos törölközés és a sminkelés után ment be a fehér színű fehérnemű-szettjében a szobájából nyíló gardróbba.
- Mi legyen a mai? Mi is legyen? Á, talán az, amit Aliciával vettem! Igen, az jó lesz.
Az említett rózsaszín „csoda” felvétele után a már jó előre bekészített bőröndökkel küzdötte le magát a nagy lépcsőn, mivel, nagy mérgelődésére, a három emeletes házban, ahol lakott a nevelőszüleivel és három fogadott nővérével, nem volt lift. Mérgelődött is egy sort, amiért majdnem kitörte a bokáját a kedvenc magas sarkú cipőjében. Már éppen ordított volna egyet az inas után a másodikról levezető lépcső tetején, amikor megjelent Dave, a reggel ügyeletes inas, aki ki volt rendelve számára a pakolás miatt.
- Na végre, hogy itt vagy! Tudod, mi lett volna, ha kitörik a sarkam, vagy letörik a körmöm? Irtó pipa lettem volna!
- Sajnálom, Lyn kisasszony, legközelebb előbb érkezem.
- Azt ajánlom is! Most pedig menj, és pakolj be a taxiba, amit apci intézett nekem. Remélem a repülőn nem lesz baj veled.
- Láthatatlan leszek, kisasszony.
- Úgy legyen.
Dave lehurcolta a nehéz bőröndöket a már várakozó taxihoz, majd kinyitott ajtóval várta, hogy Lyn megérkezzen. Nem is kellet sokat várni, mire mind a hat ember kifáradt a házból. Mindnek rikítóan szőke haja volt, talán egyedül Lyné volt természetes. Lég-puszik és megjátszott szomorúság után érkezett el az a pillanat, amikor végre elindulhattak a Mexikói reptér felé. Az út hosszúnak tűnt, de Dave és Lyn egyáltalán nem beszélt egymással. Dave meredten nézett ki az ablakon egyenes háttal ülve, míg Lyn mostoha lánytestvérei sms-eire válaszolt.
Kiszállva a kocsiból megcsapta őket a meleg levegő és a nap fénye, mire a szőkeség visongva hisztizett, hogy kenje be valaki naptejjel, ahogy ő mondaná, „naptejcsi”-vel. Dave nagyot sóhajtott, majd az egekhez imádkozva kente be a lány arcát, hátát, dekoltázsát és a lábait. Azt el kell ismerni, hogy egyáltalán nem volt kellemetlennek nevezhető tevékenység ez a számára. Lyn gyönyörű és kívánatos nőnek számított, akárhol is voltak.
Már gyerekkorától arra nevelték a szintén ott dolgozó szülei, hogy Lyn mellett legyen bármilyen áron, mivel ő a testőre, a szolgája és talán idővel a barátja. Hát a testőrség néha igaz is volt. Például a tagnapi partiról is csak az ő ébersége miatt jutottak ki élve. A mestere, Herold, arra tanította, hogy egy percre sem veszítheti szem elől védencét és parancsolóját.
Tíz évvel ez előtt.
- De én nem akajok menni! Miéjt nem tud Lyn kisasszony egyedül babázni?
- Fiam, soha ne mondj ilyet, mivel élete minden egyes percében vele kell lenned. Soha nem veszítheted szem elől őt. Sokkal nagyobb kincs, mint amit valaha el tudnál képzelni. Egyszer majd ő lesz ennek a háznak az úrnője, és akkor nem feledkezik meg azokról, akik segítettek neki fejlődni. Meglátod, ti lesztek a legjobb barátok és társak az idő múltával.
A kis Dave durcásan sietett fel az emeletre Lyn szobájába. A kidíszített folyosók és márványpadló nagy gazdagságról árulkodott, ami még mindig ámulatba ejtette a fiút. Nagy szürkésbarna szemeit a hatalmas ajtókra szegezte, kissé megnőtt, szőke haját kihúzta a homlokából, majd a folyosó végére érve bekopogott egy lila ajtón. Igen kedves olvasó, egy lila ajtón, semmi rózsaszín beütéssel. Ekkor még Lyn is csak egy normális lány volt, semmi több. Miután kinyílt az ajtó, a szoba tulajdonosa behúzta a szerencsétlen, mit sem sejtő Davet, hogy éktelenül fecsegve, mint egy kislány, leültesse minden színben pompázó szobájába.
A sok szín és játék mind a szoba lakójának neméről és ízléséről árulkodott. A falak fehérek, a gerendákról számos kütyü és kacat lóg a fej fölé. A padlón sok játék szín-kavalkádja fedi be a világos lila szőnyeget. Szinte észre sem lehet venni az érzékzavarban az egyszerű, de mégis szépnek mondható halvány-lila ágyat.
- Na, hogy tetszik? Tudom, hogy máj voltál bent, de nem gyönyöjű? Nem rég lettek kész vele, és képzejd, én választhattam ki az ajtó színét szombaton!
- De, nagyon… lányos.
- Az jó, mert én lány vagyok.
Hosszas kínzás következett. A fiú haját legalább négyszer változtatták meg, mire áttértek a ruhákra. Egy mini szmokingot kapott, és eljátszottak egy esküvőt. Mikor már odáig jutottak volna, hogy „A vőlegény megcsókolhatja a menyasszonyt”, Herold lépett be, hogy elkezdjék az edzést. Nem szólt semmit a szmokingos, esküvős látványra, csak meghagyta, hogy tíz perc múlva Dave menjen edzeni. Szegény gyorsan levette az ünnepre való ruhát, majd mivel egy percre sem téveszthette szem elől Lyn kisasszonyt, magával húzta az edzőterembe.
A magángép felszállt az egekbe. A hosszas nyávogásnak a fülzúgás miatt csak az vetett véget, amikor Lyn végre kapott egy salátát.
- Végre egy kis nyugalom a sok kínzás után – motyogta Dave. – Már azt hittem soha nem szabadulok onnan.
- Mondtál valamit, Szívem? - Meg vagyok áldva a sok nyávogással
- Csak megjegyeztem, hogy milyen gyönyörű a kilátás, Lyn kisasszony. Nem nézed meg?
- Hadd nézzem, hadd nézzem! – Lyn belemászott Dave ölébe, majd ráhajtotta fejét a vállára. Ezek után, amikor meglátta az óceánt kigúvadt szemekkel tapadt a nagyobbacska méretű repülőablakra két kezével, arcán pedig a gyönyörtől (Nem gondolunk rosszra ;P), amit látott, döbbenet és tetszés rajzolódott ki.
Néha bele-belementek egy felhőpamacsba és akkor a kisasszony ijedve rázkódott össze, majd megkérdezte, mégis mi a baja a gépnek. Ekkor volt szükség nagy hidegvérre, mivel az út során többször is el kellett magyarázni neki, hogy nincsen semmi baj, csupán belekerültek egy kisebb légáramlatba, ezért remeg meg a gép. De amikor már vagy húszadszorra kellett neki elmondani ezt, akkor szerencsétlen Davenek, aki híres volt türelméről, nagyon vissza kellett tartania magát. Szerencsére az alatt a két év alatt nagyon sokat fejlődött az önuralma.
Egészen az első átszállásig így ültek. Bár Lyn csak úgy elaludt védelmezője ölelő karjaiban, amiket időközben valahogy magára húzott, amikor a gép földet ért, nagyot nyújtózva ült ki onnan. Szegény egész úton egyenesen ült, de most jól esett egy kis csontropogtató előredőlés. Kiszálltak a gépből, hogy amíg újra nem töltik, kinyújtsák elgémberedett tagjaikat.
A nap már lenyugvóban volt, de a marrákesi reptér betonja szinte tűzte magából a forróságot, nem hagyva enyhülést ezzel hőseink számára. Afrika nem hazudtolta meg önmagát. Marokkó még ilyen napszakban is forró és száraz volt. Egy hosszas lazító kocogás tán Dave visszatért az éppen a vezetőnek nyafogó Lynhez, aki nem volt hajlandó tovább maradni. Felkapta hát a vállára, majd beültette a magángépben lévő bőrkanapéba. A pilóta hálásan vigyorgott rá, majd megjegyezte:
- Nem mondom, régóta szolgálom a Perla családot, de nem rémlik, hogy ilyen lányuk lett volna. Minden esetre köszönöm.
- Kérem, ez a dolgom, megvédeni őt mindentől, ami nem válik a hasznára.
- Furcsa egy szerzet maga. Készen vagyunk a tankolással. A legközelebbi megálló Kalkutta.
- Remélhetőleg.
A magángép újra az egekbe szökött. Maga mögött hagyta az afrikai várost, hogy szabadon szálljon az égben. Dave és Lyn egy nem éppen kiegyenlített sakk játszmát próbáltak játszani. Mikor Lyn ezt megunta, elővette a kézipoggyász elnevezést viselő rózsaszín retiküljét, hogy felpróbálja a tegnap délelőtt vett ruhák egy kicsiny részét. A többi a nagybőröndökben volt elszállásolva egy ideig.
- Na, ez hogy tetszik?
- Nagyon szép, Lyn, próbáld meg a másikat is.
Egy fekete pántos miniruha után még egy zöld ing és hozzá egy minisort következett. Végül Lyn ezt is megunta, így egy ideig békén hagyva Dave még épen maradt idegeit felment az internetre, hogy chateljen a barátnőivel és három fogadott lánytestvérével. Izabella, Karola és Julia tipikus szőke libáknak mondhatóak. Szőke haj, szőke ész. Igazándiból nem is Mexikói származásúak. A szüleik akkor utaztak Mexikóba, amikor Lyn családja is, mivel régen őket szolgálták. Pontosabban két éve hagyták abba a szolgálatot, amikor történt egy baleset. Egy baleset, ami mindent megváltoztatott az egész életükben. Lyn persze nem tudott róla, hogy volt egy bátyja, aki eltűnt, amikor a baleset történt. Arról sem, hogy a nevelőszülei valaha a szolgái voltak a családjának, és most az ő vagyonát pocsékolják el. És arról sem, hogy a személyisége nem ilyen volt, mikor még normális volt. Nem, akkor, azon a végzetes februári napon minden megváltozott az életében.
2008. 02. 13. Mexikó város, Perla birtoktól négyszáz méterre.
Ez a nap kivételes volt Mexikó életében. Egész héten esett az eső, az utakat pedig sár fedte be. Az ilyen nap is nagyon ritka Közé-Amerikában, nemhogy egy egész hét lenne belőle. A felhőket baljós szél egyengette az égen egy, nagy fehér pacává. Az úton egy MBW próbált kijutni egy kátyúból a zuhogó esőben. Az autóban Lyn, Dave és még egy fiú és egy lány ült hátul, akiknek Eliah és Hella volt a neve. Lyn bátyja én annak védelmezője. Elől ült egy barna hajú, kék szemű, gyönyörű hölgy és egy szőke férfi a volánnál. Ennek a gépjárműnek volt még egy üléssora, ahol két szék volt. Ezen a széken ültek Dave és Hella szülei, Matthew és Amanda védelmezői, akik Lyn és Eliah szülei voltak.
- Nem megy, Drágám. Innen sétálnunk kell, de inkább futnunk, ha nem akarjuk, hogy megfázzunk mindannyian.
- Jó móka lesz! A kocsit majd elhozatjuk, ha elállt ez a vihar.
Ekkor a tükörből nagy fény jött be és egy kamion nekicsapódott az autó oldalának. Ezek után minden nagyon gyorsan történt. Eliah és Hella hirtelen tűntek el, míg Dave és Lyn valahogy kivergődtek a szétroncsolódott autó maradványaiból. Matthew és Amanda nem élték túl, ahogy Daveék szülei sem.
Régi, íratlan dolog az, hogy a védelmező az védelmezettjével hal. Ez ellen nem sokat lehet tenni. Évszázadok óta, amióta él a védelmezők nemzetsége, minden egyes védelmezőre még kisbaba korában rámondanak egy varázslatot, amiben ez a törvény szerepel. Egyedül akkor törik ez meg, amikor a védelmezett parancsára életben marad a védelmező. Ilyen volt Herold is, aki már évszázadok óta tanítója a védelmezőknek. Az utolsó család volt Daveéké, akik még túlélték a nagy irtást.
Olyan húsz évvel ezek előtt élt egy Aron nevű férfi, aki végcéljául tűzte ki, hogy a védelmezőket pusztítsa. Hogy miért volt ez az érdeke? Azt már nem lehet tudni, viszont nagy számban tűntek el a védelmezőcsaládok generációi Norvégia területén, ott ahol Ők is éltek. Amikor Matthew és Amanda megtudták az adatokat, akkor költöztek Amanda testvérének a birtokára, kinek nem született gyermeke, így ő örökölte az egészet, amikor meghalt. Egy kis idővel később, amikor már nem voltak gyilkosságok, lenyugodtak a kedélyek, de elvileg nem maradt meg egyetlen egy védelmező sem. Az akkori emberek úgy tudták, hogy az egész Perla család és védelmezőik a vízbe fúltak, amikor áthajóztak a tengeren Norvégiából Mexikóba. Így nem féltek attól, hogy valaki is megtalálja őket, de elég pénzük volt arra, hogy jól éljenek.
Ezen gondolatok végigfuttatás annyi időbe telt Dave számára, hogy észre sem vette, de már Kalkutta magánrepülőgépeknek fenntartott repteréről szálltak fel. Lyn már rég elaludt az első osztálybeli székek egyik alvásmódba helyezettjén. Édes álmának bizonyítéka ott volt a párna szegletében. Hamarosan Dave is elszenderült az ülésben.
Mikor másnap felkeltek, már Sidney-i reptér egyik hangárjában voltak. A két vezető kik az út közben váltották egymást, úgy eltűntek, mint a kámfor. Csupán egy üzenet jelezte, hogy valaha is a repülőn tartózkodtak.
”A repülőt holnap szállítják vissza a Mexikói reptérre, kérem, addig hagyják el az utasteret. A csomagjaikat a kijárathoz tettem, az egyik ellenőr már átvizsgálta a repülővel együtt, amíg aludtak, így nem kell mást tenniük, mint kimenni a reptérről és fogni egy taxit a házukig.
Az egyik pilóta”
Nem volt hát más választásuk, mint kiszállni a repülőből, bár Davenek el kellett viselnie egy hatalmas sápítozós jelenetet Lyn részéről. Nem tudván, hogy merre is menjenek, elindultak az egyik olyan csomagszállítóhoz, ami közel volt hozzájuk.
- Elnézést, uram! Nem tudná megmondani, hogy merre lehet innen kijutni?
- Maguk meg mit keresnek itt? Nem tudják, hogy ide tilos a bejövetel? Még a végén elgyúrja magukat egy repülő. Azonnal menjenek el arra, - és egy üvegből készült ajtó felé mutatott – és jelentkezzenek le a portánál.
- Köszönjük, hogy megmutatta az utat, igaz Drágám? – nézett csábosan Lyn a csomagszállítót vezető ember felé. Ezek után nem sok dolguk volt. Dave fogta mind az öt bőröndöt, amiből csak egy volt az övé, és elkezdte húzni az ajtó felé. Lyn utána topogott a magas-sarkújában és az emberről áradozott egy sort. Nagyjából fél órába tellett, míg kijutottak a reptér elé, ahol számos taxi és busz állt. Lyn nem volt hajlandó egyik buszra sem felülni, tehát fogtak egy taxit, hogy elinduljanak az új otthonuk felé.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)