Nose to nose.
Palm to palm.
We were always just that close.
Wrist to wrist.
Toe to toe.
Lips that felt just like the inside of a rose.
So how come when I reach out my finger.
It feels like more than distance between us…
Rihanna: California King Bed
Dave és Lyn az első bútorokat áruló boltba léptek be, amit megpillantottak bejövet. Dave, amint bementek már húzta volna is ki Lynt, de ő kitért a toló karok elől, és furcsán méregette a férfit. Összeráncolta a homlokát és Dave homlokára tette a kezét, aztán még furcsábban nézte őt.
- Mi a baj? Lázad az nincs, de furcsán viselkedsz. De tudod mit, nem érdekel, csak menjünk be végre. – Megfogta a másik kezét és behúzta az érdekesnek tűnő hatalmas helyiségbe.
Fa, fém, kerámia, szivacs, csipke és bőr. Konyhabútorok és ülőgarnitúrák széles tárháza, ágyak sokasága és szekrények tömkelege. Amikor beléptek több előadó is feléjük fordult köztük egy, akinek mihelyst megpillantotta őket kitágult a pupillája. Lyn már egy másik eladóhoz sietett, hogy kikérje a véleményét és átadja a méreteket, amiket előző nap Dave volt olyan szíves lemérni, míg kísérője és a kitágult szemű egyed ijedten pillantott egymásra. Dave ránézett Lynre, aki éppen kritikus szemmel mért végig egy ébenfából készült éjjeliszekrényt, majd odalépett a rég nem látott férfihez.
- Eliah, te meg mi a faszt keresel itt? Itt van az egész Freedom is?
- Dave, én is kérdezhetném ugyanezt. Kérdésedre válaszolva, igen, itt vannak ők is. Hellával az élen.
- Hella? Tényleg? Hol van, most azonnal látni akarom!
- Itt van valahol, tudod, nem nagyon tud egyedül hagyni.
- És pontosan hol? – Dave egy erős szorítást érzett a vállán, a fájdalomtól a lábai megremegtek és könnyezni kezdett a szeme. Már az összecsuklás szélén állt, amikor a kéz elengedte és még egyszer egy jó erőset rávágott az előbb megszorongatott vállra.
- Szia öcskös, de rég nem láttalak!
- Jah, csak azelőtt, hogy azt hittem, annyira elégtetek, hogy nyomotok sem maradt, Lyn egy hónapig kórházban került és amnéziás lett, majd elkezdődtek életem legnehezebb évei.
- Ne vedd zokon, Davie baba! – csapott még egy nagyot öccse vállára.
Dave elkezdett magában szitkozódni és randa pillantásokat lövellt nővére felé, aki csak hasát fogva nevetett ezen.
- Csak nem elpuhultál, Öcsi?
- Ah-ha, per-sze – nyögte ki és közben próbált ironikusnak hangzani.
-- >*.*< -- Két évvel ezelőtt, Mexikóváros egy magánkórháza. Az ájulás után.
Arra keltem, hogy valaki rázogat, nem volt valami kellemes, azt meg kell hagyni.
- Gyerünk, Lyn! Kelj fel, Édesem! – Egy mézes-mázas, női hang szólt hozzám, ami ismerős és irritáló is volt egyben. Nem tudtam nevet, vagy arcot kapcsolni hozzá, pedig emlékeztem magára a frekvenciára, amin beszélt, bár ezen nem kel csodálkozni, hiszen egy ilyen hangot nem felejt el könnyen az ember. A nő elkezdett rázogatni és csipkedte az arcomat, felettébb zavaró volt. Elfordultam tőle, de nem hagyott, lehúzta rólam a takarót, és már éppen kezdett volna a lábamnál fogva kihúzni az ágyból, amikor belépett egy orvos. Azt az elképedést, amivel ránézett a nőre, le kellett volna fotózni, és eltenni az utókor számára.
- No de kérem! Hogy képzeli, hogy így bánik a beteggel? Azonnal távozzon a szobából!
- Jaj, ne legyen már ennyire szigorú, doki! Csak felébresztettem, hogy szóljak, ma már hazajöhet velünk, ugye, Kincsem?
- És az hol van?
- Hát a birtokon, Gwendolyn, hol máshol?
- És az hol van?
- Te kis mókamester, szeretsz viccelődni! Mindig is ilyen voltál. Na de most szólok Juliának, hogy szóljon a többieknek, ma végre hazajössz hozzánk. Végre újra egy család leszünk, mint a baleset előtt, amiben tragikusan – ezt a szót gúnyosan mondta – életüket vesztették a szüleid és a barátaik, na meg persze a bátyád és a kis barátnője, mi is volt a neve? Ja igen, Hella! Ördögfióka volt, annyira nem kár érte – hadarta el, de én így is értettem.
- Várjon! – A nő visszafordult, és egy nagy sóhaj kíséretében a fintort egy átlátszó mosollyá varázsolta az arcán. – Hol van az a fiú, Don vagy Diego…
- Áhá, Dave, igaz?
Egy bólintással válaszoltam, és kérdőn tekintettem bele a gonoszan vigyorgó nőnek a szemébe.
- Most éppen a házban takarít.
- De… de ha ő a barátom…
- Még csak ki se ejts a szádon ilyen borzalmat, még hogy egy Perla egy közönséges kis alkalmazottal járjon!
- De ő nem is… vagy igen?
- Hát persze, Kedvesem, amikor itt volt bent, akkor is csak a munkája miatt aggódott, bármit is mond, ne hidd el neki!
- Jó… - feleltem elhúzva ezt az egyszerű, két betűből álló szót.
Nemsokára visszatért, és arcán még mindig látni lehetett azt a gonoszkás mosolyt, amit eddig csupán egyszer láttam, de nem emlékszem, hogy mikor. Rubinvörös ajkait szólásra nyitotta, és idegesítő hangon közölte velem a következőket:
- Nagyon remek híreim vannak a számodra, Kedvesem! Most beszéltem az orvosokkal és…
De ekkor megszólalt a telefonja, elővett a farzsebéből egy olyan ronda telefon”csodát”, amit szerintem még életemben nem láttam, bár erre nem emlékszem.
-- >*.*< -- Dave-et még jó ideig nem mentette meg senki a rég nem látott testvére karmaiból. Hella kíméletlenül bepótolta az elvesztegetett két évet, amit egymástól távol töltöttek. Lyn pedig eközben békésen nézegette a konyhabútorokat, ágyakat és egyéb szekrényeket, amik közül eddig csupán nagyon kevés felelt meg az elvárásainak. Az ágyakat vizsgálgatta éppen, amikor megérezte, hogy bámulják. Egy fiú volt az, akinek hosszabb, vállig érő, sötétbarna haja, barna szeme és nyúlánk testalkata volt. Lyn megnyalta a szája szélét, miközben mélyen belenézett a huszonéves fiatal szemébe, hogy aztán nevetését visszatartva rebegtesse meg neki a szempilláját, miközben a szemlélt ádámcsutkáját agyonmozgatva fel és le, nagyokat nyelve pirult el. Lyn odahajolt az egyik alkalmazotthoz, és a fülébe súgva megkérdezte a fiú nevét, amit az egy kis mustrálás után készségesen megmondott, bár hozzátette, hogy ha lehetséges, akkor Lyn ne okozzon neki lelki terrort, mert szükség van a munkájára. - Szóval Ben… - sétált oda hozzá csípőmozgással. – Szeretsz játszani? A kérdezett nem tudott a kérdésre figyelni, mivel Lyn mélyen dekoltált felsője jobban lekötötte, mint a csábos hang. Szerencsétlen mit sem tudott tenni, mint az ismétlésre nagy fejbólogatással felelni. - És szereted a piszkosabbakat is? – búgta a manikűrözött körmét a fiú mellkasán végighúzva. - Lyn, hányszor megmondtam, hogy ők is érző lények! – Dave úgy tűnt megszabadult vad nővére izmos karjai közül, és végre ténylegesen is a házfelújításra tudta fordítani a figyelmét. Na meg Lynre. A lány bosszús szikrázó szemeit ráemelte a védőjére, majd felhúzva orrát mutatta meg tiszta orrjáratait, ezzel is kifejezve sértődöttségét. Dave csak felemelte egyik szemöldökét, majd inkább vállat vonva megfogta védence kezét, hogy végre áttérjenek a berendezések megrendeléséhez. - Akkor lesz az a négy ágy, a négy éjjeliszekrénnyel, a hét tükör, azok a polcok és a konyhabútor, ami a kirakatban látható. És ha lehet, szállítsák ki holnapra, mert nem akarok többet rezsón főtt ételt enni. Amíg Lyn kifizette előre a számlát, ami nem kicsit volt magas, Dave sanda pillantást vetett Ben és a nővére távolabbi alakjára. Már jó régen nem látta Hellát, hiszen amikor a baleset történt, ő azonnal lelépett Eliah-val. Még magának sem akarta bevallani, de jól esett neki a másik közvetlensége felé. Lyn parfümjének fullasztó illatcsíkja miatt köhögő görcsöt kapott a nosztalgiázás közben, ám szerencsére a tüdeje már ki volt képezve az ilyesfajta támadások ellen. Pár másodperc alatt helyreállt a légzésének üteme, és követte a kíváncsian felé tekintő Lynt. - Jössz már? A dupláját fogom elkölteni itt, mint amennyit eddig költöttem. - Biztos, hogy nem akarsz inkább hazameni? Biztos nagyon fáradt vagy ennyi agyat megerőltető munka után… - Nagyon vicces vagy, de ne is reménykedj! Utoljára Mexikóban vásároltam és kezdek egyre divattalanabb lenni. De annyira nem kell aggódnod, csak ha nincsenek mozgólépcsők… Ha Lyn vigyorog, az már alapból egy rossz ómen. Nem is csalódott, a végére a boltok kivétel nélkül ki voltak fosztva, és ahogy oda-vissza járkált a kocsihoz óránként, mivel nem bírta volna a tömeget, azon gondolkodott, vajon mi a fenével érdemelte ki, hogy papucsférjeket megszégyenítően engedelmeskedjen egy amnéziáz, libaként viselkedő lány szeszélyeinek. Nem talált rá választ, de a lába legalább még inkább izmosabb lesz. - Komolyan, egy kondizó ember nem mozog annyit egy egész hét alatt, mint amennyit én egyetlen napon! – dühöngött magában. Lyn pedig észre sem vette, éppen egy elektronikai boltból jött ki elégedette, és kihúzott jó pár tételt egy olyan listáról, amit Dave még életében nem látott. - Jó hírem van! Megtaláltam az összes kütyüt, ami kellhet, szóval már csak egy kozmetikai bolt van hátra. Ezeket vedd meg, minden le van írva, én pedig hozok addig egy kis kaját, meg hörpölnivalót. Dave-nek sem lehetősége, se ideje ne volt tiltakozni, amikor újabb köhögőgörcs tört rá Lyn parfümje miatt. Így vesztesként kullogva sétált be egy Rossmann-ba, majd elkezdte vizsgálni a listára írt első tételt.
- Normálisan nem tudott volna fogalmazni? Talán a második értelmesebb…
Dave úgy érezte, menten sírva fakad, mert Lyn már megint férfi szemnek nem illő dolgokat vetet vele, amikor nagyon jól tudja, hogy ezzel mennyire fel tudja őt húzni. De a kis dög még élvezi is, hogy az egyetlen dologgal kínozhatja, amihez nem ért!
Egy csomag zöld Veet gyanta
Egy korosodó asszony Dave válla fölött olvasta el az apró, mindössze öt tételt tartalmazó, de annál kínosabb listát. Elnéző mosollyal az arcán kocogtatta meg a kétségbeesett fiú vállát.
- Fiatalember, ha jól sejtem, akkor segítségre lenne szükséged.
Dave felkapta, vagyis inkább lekapta a fejét az apró nénire, és kiskutya tekintettel nézett annak különösen élénken csillogó, tengerkék szemeibe.
- Jómagam már több tíz unoka és négy gyerek után tapasztaltnak vagyok mondható.
- Segítene? Tényleg?
- Csak igyekezz, nehogy meggondolja magam.
Viszonylag gyorsan megtalálták az első négy dolgot, amit a kisdiktátor felírt, de az ötödike olvasva Dave enyhén zavarba jött, ugyanis a néni odahúzta őt egy polchoz, ami tele volt óvszerekkel.
- Na fiam - veregette meg a vállát -, remélem, innen már menni fog. És legközelebb ne vállalj olyat, amit nem tudsz teljesíteni. Remélem, még találkozunk – kacsintott.
- Visz… - kezdte el az orra alatt mormolni. De mire felnézett, a nini már továbbállt.
Ám ő még mindig a polc előtt tűnődött azon, vajon melyik is felelne meg, és minek is ilyen Lyn számára. Töprengéséből egy gúnyos és ismerős hang szakította ki.
- Nem tudsz választani, Eunuch?
Dave a gúnyosan vigyorgó Emily felé nézett, majd egy hatalmasat sóhajtott az égbe.
- Mi a fenéért kell mindenkinek ezen a hülye helyen dolgoznia, aki le megalázóan viselkedik velem?
- Ugyan, ne morgolódj már, hiszen nincs rá semmi okod.
- Mondja ezt az, aki pár perccel ez előtt még Eunuch néven szólított.
- Ezt sem te, se én nem mosom le magamról, elismerem, de ezen kívül van okod panaszra?
- Mondjuk az, hogy egy öreg néni is jobban ért ezekhez a vackokhoz – bökött a kosara tartalmára –, mint én.
- Ez egyáltalán nem meglepő, mivel eddig mindig másra testálódott át ez a feladat.
- És most miért kell nekem ezt megoldanom?
- Mert most Te vagy az, aki gondoskodik róla. Egyedül te vagy mellette.
- De Nik is ott van a szomszédban…
- Niknek más feladata van, ezt te is tudod. Szerencséjére Glor még csak hét éves.
- Annyira megnyugtató vagy, tényleg. – fintorgott Dave gunyoros hangon.
- Én nem foglak pátyolgatni, azt felejtsd el. Inkább Hill az érzelgős, nem én.
Dave ekkor unta meg, hogy a véleményével és a lelki világával mit sem törődnek, szóval inkább lekapott pár kotonos-dobozt, majd elindult a pénztár irányába.
Oda sem figyelt, miközben kipakolta az összes borzadályt, amíg az eladó mosolygós szemével nem találkozott.
- Rain…
- Én Rhone vagyok.
- Akkor Rhone.
- Vagy mégis inkább Rain?
- Szórakozz azzal, akivel tudsz!
- Azt teszem – vigyorgott elégedetten.
Dave a kezébe nyomta a pénzt, majd elindult, hogy megkeresse Lynt, a két lány pedig Rhone-nal kiegészülve, nevetve integetett neki búcsút. Dave a szatyron töltötte ki minden mérgét, lóbálta és apró lyukakat lyukasztott rajta a nejlonba nyomva ujjait, de elszakítania nem sikerült. Bosszús tekintettel nézett körbe, mígnem egy az étkező büfék által közbezárt ebédlő egyik asztalánál egy salátát majszoló Lynen akadt meg a szeme. Odasietett, majd levágta az asztalra a szatyrot. Lyn értetlen és ártatlan tekintete csak még jobban felszította a tüzet a lelkében, és végül kiborult:
- Hogy a fenébe vetethettél velem ilyen dolgokat, az üzletben azt hitték, transzvesztita vagyok! És…
- Nyugodj le, add ki magadból, nincsen semmi baj!
- Már hogy a fenébe ne lenne baj, ha egyszerűen…
- Dave, mi a bajod, megijedek tőled?!
- …folyton megalázol?
Megjegyzéz: *Asztráliában nem kapni OB-t, sem semmi ilyet, szóval ha valaki kimegy, akkor vigyen magával. Viszont ahhoz, hogy Dave idegei eljussanak a végső kiborulás szintjére ilyet is vetetni kellett vele :P
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése