6. Megmenekülés

„Every time we lie awake,
After every hit we take,
Every feeling that I get,
But I haven’t missed you yet.

Every roommate kept awake,
By every sigh and scream we make,
All the feelings that I get,
But I still don't miss you yet.

Only when I stop to think about it.

I hate everything about you,
Why do I love you.
I hate everything about you,
Why do I love you.”

/Three Days Grace - I Hate Everythig About You/


Nagy fejfájással ébredt, de nem csak ez volt a zavaró, mindene sajgott, de még ez sem volt furcsának mondható. Amit igazán nem értett, hogy miért hasogat a hátsó fele, miért van hason fekve, amikor ő mindig háton szokott aludni, miért nem emlékszik arra, hogy hogyan jutott ágyba tegnap este, miért nincs rajta ruha, de legfőképp, miért szuszog mellette valaki, akinek a karja az ő derekán van, és egyéb testrésze pedig miért nyomja az ő fenekét?

Óvatosan nyitotta ki a szemeit, de már csukta is vissza. Ez csak egy álom! Ez csak egy álom! Ez csak egy kibaszottul szar álom! Ezen szavak mantrázása közben ismét kinyitotta a szemét, de ismét csak visszacsukta, és ismét magában üvöltötte a fenti szavakat. Harmadszorra is kinyitotta a szemeit, de már nem csukta vissza, egy kis sikkantás jött ki a száján, de szinte azonnal összepréselte az ajkait. Hogy a fenébe történhetett ez meg velem? Kinek ártottam? Mért ilyen kegyetlen a sors? Lehet, hogy nem voltam toleráns soha a buzikkal, de könyörgöm, ez a büntetés egy kicsit már sok(k)!

Összepréselt ajkakkal és szemmel nyúlt a kar után, ami a derekát fogta át. Óvatosan, nehogy felkeltse a parancsnokot, rátette kezeit a másikéra, és lassan elkezdte felfelé emelni. Ám Castiel hirtelen abbahagyta a horkolást, és kihúzva kezét Nikéi közül belenyúlt a fiú alsógatyájába. Szerencsétlen nem tudott mit kezdeni a helyzettel, csak mereven feküdt az erős karok között. A derekához egyre jobban nyomódott valami, és nem értette, hogy miért pont vele történik mindez. A gatyájában matató kéz elkezdte birizgálni az ágyékán a pihéket, és ez egyáltalán nem esett jól a fiúnak. De a derekának nyomódó erekció egyre csak nőtt, pedig szegény még csak meg sem mozdult, nem értette, mi izgathatja ennyire a mögötte fekvő parancsnokot rajta.

Az a kéz egyre zavaróbb lett, most már a fenekét és a hasát simogatta felváltva. Nik gondolt egyet és egy hirtelen mozdulattal kitépte magát a karok közül, a saját helyére pedig egy párnát rakott. De ezzel nem állt meg. Mikor látta, hogy Castiel parancsnok észre sem vette a hirtelen változást, megfogta az ágy mellett álló éjjeliszekrényen lévő pisztoly, és eliszkolt a sátorból. Nem törődött azzal, hogy minden porcikája sajog, sem azzal, hogy hányingere van, nem, csak örült annak, hogy kijutott onnan.

Bent az újonclakban csupán Matthew volt fent, az összes többi kadét még hortyogva aludt a maga ágyában. A huszonéves férfi csak egy felhúzott szemöldökkel jelezte, hogy tudni kívánja, Nik mégis hol volt egész éjszaka. De Nik nem válaszolt, dühös tekintetét belefúrta a másikéba, és egy szó nélkül ment be mellette az ajtón. Meg sem áll egészen a tulajdon ágyáig, ott pedig elkezdte kirakodni személyes dolgait az ágyra. Nem volt igazán sok belőlük, a nagy részét az egyenruha és az ahhoz tartozó dolgok tették ki. Az összeset beleszórta egyetlen hátizsákjába, amit aztán feltett a vállára. A puska, amit Castieltől vett el, immár kibiztosítva lógott a kezében.

Most nem akadályozhat meg senki! Végre vége a rémálomnak. És a szüzességemnek is…Keserűen elmosolyodott, majd elindult kifelé, ki a horkoló, undorító kadétok közül, akik folyton megalázták és bántották őt, el a fertőből.

Matt megint csak egy felvont szemöldökkel jutalmazta meg, ám most már felállt, nehogy Nik el tudjon menni mellette.

- El az utamból, vagy lelőlek!
- Én nem akadályozlak meg abban, hogy elmenj, a helyedben és is ezt tenném, de egy kérdésre azért igazán felelhetnél.
- Mondd!
- Miért nincs rajtad ruha?

Nik hirtelen elvörösödött, nem tudta, hogy mit mondjon. Eddig észre sem vette, hogy Ádám-kosztümben flangál, pedig átfutotta a fél tábort. Maga elé kapta szabad kezét, majd pedig szégyenlős arckifejezéssel elindult a közös fürdő felé, természetesen hátrálva, nehogy még többet megmutasson magából. Amikor érezte hogy valami kemény nyomódik neki hátulról, akkor odaoldalazott az ajtóhoz és behátrált rajta, majd pedig becsukta, mivel nem volt kedve több embernek megmutatni magát. Éppen elég volt Castiel parancsnok, az őrszeme és Matthew.

Amilyen gyorsan tudott felöltözött, majd kirohant az épületből. Amire nem számított, az az volt, hogy Castiel éppen akkor jön vele szembe igencsak szikrázó szemekkel. Nik szerencséjére azonban a kezében nem volt semmi, ugyanis a fiú fogta a fegyverét. A srác, tudván, hogy most nála van a pisztoly, nem állt meg, hanem még inkább elkezdett futni. Hála a sok erőnléti edzésnek és a motivációnak, hogy szabad lehet Castielnek esélye sem volt utolérni őt, pedig igyekezett.

A kapuhoz érve egy ember állta útját, de a már kibiztosított fegyverrel Nik lábon lőtte, mire a férfi a fájdalomtól összeroskadt. Nik újra kibiztosította a fegyvert és szétlőtte az ajtó zsanérjait. Mire nem jó megtanulni, hogyan kell bánni a fegyverrel. A katonai kiképzőtábor rozsdás vasajtaja hatalmas robajjal esett le a földre, a hangja szinte már fülsértő volt. Nik megremegett, majd elhatározásához híven újra elkezdett futni, nehogy utolérjék.

Már három éve nem látta a külvilágot, mert be volt zárva arra az átkozott helyre. De most, hogy végre szabadon fut, mert bár követik, de közel a szabadulás, egy újfajta, régen nem érzett adrenalinhullám lepte el az egész testét. Már jó ideje futott, amikor megpillantotta Mexikóváros körvonalait. Castiel pedig loholt utána, mivel vissza akarta kapni a fegyverét, és meg akarta leckéztetni a „rühes, mocskos kölyköt”. Nikola Monroe pedig már majdnem beért a városba, lassan Castiel számára is világossá vált, hogy igen jól megedzette a fiút, aki könnyű súlya és alacsony termete miatt nagy előnyben volt vele szemben.

- Mikor már Castiel is beért a forgatagba, nehezebb volt követni a fiút, aki csak simán kikerülte az emberek többségét, könnyen átcsusszant az emberek között. A parancsnok már nem volt ilyen könnyű helyzetben, nagy, izmos termete miatt egyre nehezebben lavírozott, volt, akit még fel is lökött, de nem törődött vele, csak követte a kis vakarcsot. Belőlem nem csinálsz idiótát, te kis vakarcs! Ha elkaplak, olyan büntetésben lesz részed, hogy öregkorodban sem tudsz majd leülni a seggedre!


--- >*.*< ---


A jelen

Lyn feje nagyon fájt, úgy érezte, hogy maj’ szétrobban. Ebben az is közrejátszott, hogy nagyon hangosan veszekedtek az arca mellett, még ha próbáltak is suttogni a vitázók.

- Kellett neked olyan hamar megjelenni, Nik!
- Nem tudtam, hogy így fog reagálni, nem az én hibám!
- Most nézd meg, mi baja lehet?
- Csak elájult Dave, mostanában nem csinálja ezt ritkán, mi?
- Egyre gyakrabban, és úgy hiszem, hogy köze van az amnéziájának ehhez.
- Két év után már jó lenne, ha megpróbálna visszatérni az emlékezete.
- Nem tudom mi lesz akkor, ha soha nem kapjuk vissza a régi Lynt?
- Akkor továbbra is folytatod a csapat vezetését, és reménykedsz, hogy egyszer visszakapjuk régi vezért.
- Mintha a mostanival nem lennél elégedett…
- Én, dehogyisnem!

Lyn pedig éppen ezt a pillanatot választotta, hogy kinyissa szemeit, majd pedig rámeredjen - bár kissé még homályosan látott – az olajzöld szempár tulajdonosára. Nik kíváncsi tekintettel nézett vissza rá, Dave pedig egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében kezdett el beszélni:

- Ne ijessz rám még egyszer, ha megkérhetlek, mert ki fog hullani az egész hajam, ha így folytatod!
- Nem tehetek róla, túl csábító.. – mondta Lyn nagyon halkan, majd ránézett Nikre. – Én ismerlek téged.